Kimerítésre játszik Irán: elhúzódó konfliktusra készülhet az Egyesült Államok

A hetek óta tartó csatározások azután lángoltak fel ismét, hogy az iráni Forradalmi Gárda július elején megtámadott egy kereskedelmi hajót a Perzsa-öböl bejáratánál, amire az amerikai erők válaszcsapásokkal feleltek. Az összecsapások egyre inkább az időről és a fegyverzetről szólnak. Az Egyesült Államok rakétakészletei, különösen a Patriot légvédelmi rendszerek elfogórakétái az elmúlt évek konfliktusai miatt jelentősen megcsappantak. Bár a Pentagon már megkezdte a védelmi ipari termelés felpörgetését, ez hosszabb időt vesz igénybe. Ennek ellenére a katonai műveletek intenzitása nem csökken, inkább a hadviselés jellege alakul át, hiszen az amerikai hadvezetés is egyre nagyobb hangsúlyt fektet az olcsó, tömeggyártott csapásmérő drónok bevetésére a készlethiány ellensúlyozására.

Irán stratégiája eközben a felőrlésre épül, így a térségben szinte minden olyan célpontot támadnak, amely az Egyesült Államokhoz köthető, legyen szó energetikai létesítményekről, katonai bázisokról vagy olajszállító tartályhajókról. A teheráni vezetés abban bízik, hogy a konfliktus elnyújtásával rákényszerítheti Washingtont a számára kulcsfontosságú feltételek elfogadására, mint a szankciók feloldása, egy újjáépítési alap létrehozása, valamint a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés átengedése. Mohammad Báger Galibáf iráni parlamenti elnök korábbi nyilatkozatai alapján a rezsim hosszú távon egy új, Kínával közös regionális blokk kiépítését is tervezi.

Az Egyesült Államok ezzel szemben célzottan az ellenfél harci képességeinek meggyengítésére törekszik. Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatai, amelyek szerint az iráni Forradalmi Gárda az Iszlám Állam sorsára juthat, arra utalnak, hogy Washington a szervezet teljes felszámolásáig kívánja folytatni a katonai akciókat. Komoly fordulatot jelent, hogy a konfliktus már a polgári infrastruktúrát is közvetlenül veszélyezteti, amire az iráni Busehr városában, a helyi atomerőmű közelében történt közelmúltbeli robbanások is utalnak.

A konfliktus egyik legérzékenyebb pontja továbbra is a Hormuzi-szoros, ahol jelenleg teljes a bizonytalanság. Valójában egyik fél sem képes maradéktalanul érvényesíteni a saját akaratát, csupán egymás lépéseit tudják kölcsönösen ellehetetleníteni. Ez a patthelyzet különösen Irán számára veszélyes, amelynek gazdasága mély válságban van. A nyugati szankciók, a rendszerszintű korrupció és a vágtató infláció miatt az ország lakossága egyre elégedetlenebb. Bár a közelmúltban kirobbant, százezres tömegeket megmozgató, rendszerváltást követelő tüntetéseket a hatalom erőszakkal leverte, a megélhetési válság továbbra sem oldódott meg. A teheráni vezetés jelenleg a katonai konfliktussal igyekszik elterelni a figyelmet a belső feszültségektől, de a tűzszüneti követeléseik is azt mutatják, hogy a rezsimnek sürgősen külső pénzügyi forrásokra lenne szüksége a túléléshez.

Irán helyzetét tovább nehezíti, hogy egyik legfőbb szövetségese, Kína a saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva mintegy 40 százalékkal csökkentette az Iránból származó kőolajimportját. Peking túlságosan pragmatikus politikát folytat ahhoz, hogy pusztán szolidaritásból vállaljon pluszterheket, így Teherán nem számíthat tőle automatikus pénzügyi mentőövre.

A kiújuló csapások összességében leginkább időhúzásnak tűnnek, amelyek során a felek egymás vörös vonalait tesztelik. Bár a színfalak mögött zajlanak a kísérletek a tárgyalóasztalhoz való visszatérésre – amire egyébként az amerikai fél mutatkozik nyitottabbnak –, a konfliktus gyors lezárására csekély az esély. Amíg Washington és Teherán nem képes legalább részben közös nevezőre jutni, bármilyen fegyverszünet csupán átmeneti maradhat.