Üdvözli a LIGA Szakszervezetek, hogy a Magyar Orvosi Kamara visszakaphatja korábbi jogait és köztestületi státuszát.
Hamarosan új miniszterelnök lép hivatalba: minden szükséges lépés kész, átveheti a hatalmat elődjétől
Pénteken megválasztották Andy Burnhamet a brit Munkáspárt új vezetőjévé, aki a tisztségéről lemondott Keir Starmert váltja a párt élén, és hamarosan a miniszterelnöki posztot is átveszi elődjétől.
A brit kormánypárt, a Labour új vezetőjét, Andy Durnhamet egy délben kezdődő taggyűlésen választották meg hivatalosan, miután Burnham sikeresen megszerezte a Munkáspárt alapszabálya által megkövetelt minimális támogatást a párthoz kötődő szakszervezetektől és társszervezetektől.
A döntést egy sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen Lucy Powell, a Munkáspárt elnökhelyettese mondott köszönetet a távozó Starmer munkájáért, majd Shabana Mahmood belügyminiszter mutatta be az új pártvezért. A múlt hónapban Manchester polgármesteréből parlamenti képviselővé váló Burnham beszédében elmondta, hogy büszke a kinevezésre, és készen áll arra, hogy a Starmer által az elmúlt több mint két évben lefektetett alapokra építve vezesse tovább a pártot.
Bár Burnham egyelőre keveset árult el arról, hogy kormányfőként pontosan milyen irányvonalat képvisel majd, a közösségi médiában korábban arról írt, hogy vissza akarja adni a hatalmat a választóknak, és komolyan gondolja az ígéretét, miszerint szakít a hagyományos politizálással. A kabinet összetételében is átalakítások várhatók, a találgatások szerint ugyanis a jelenlegi belügyminiszter, Shabana Mahmood kaphatja meg a pénzügyminiszteri tárcát.
Keir Starmer, aki már június 22-én bejelentette távozását, a jelek szerint meg is kezdte a kiköltözést a Downing Street-i miniszterelnöki rezidenciáról. Hivataláról formálisan július 20-án, hétfőn mond le III. Károly király előtt, aki ezt követően Andy Burnhamet kéri majd fel a kormányalakításra. Az új kabinet előtt álló egyik legnagyobb kihívás az lesz, hogyan tudja Nagy-Britanniát közelebb hozni az Európai Unióhoz, megelőzve, hogy az egyre népszerűbb Reform UK esetleges hatalomra kerülésével zsákutcába navigálja az országot.
Váratlan fordulat a jegybankmilliárdok ügyében: megszólalt Matolcsy György, és áll a vizsgálatok elé
Videóüzenetben reagált az MNB-alapítványok vagyonát érintő ügyekre Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







