20 °C Budapest
Utcai tüntetés az ukrajnai háború ellen a főtéren.

Rendkívüli helyzet Ukrajnában: a háború ellenére tömegek vonultak az utcára Zelenszkij döntése után

2026. július 16. 12:18

Ukrajnában ritka tiltakozási hullám bontakozott ki Mihajlo Fedorov védelmi miniszter menesztése miatt. A közösségi médiában szinte azonnal felizzó felháborodás gyorsan utcai megmozdulássá alakult a háború ellenére is, miután az emberek több ukrán nagyvárosban is gyűléseket hirdettek, hogy kiálljanak a leváltott tárcavezető mellett - írta meg az euronews.

A demonstrációra való felhívások alig néhány órával azután jelentek meg, hogy Volodimir Zelenszkij elnök szerda este felmentette Fedorovot. A tüntetők csütörtök reggel kilenc óra egy perckor, a nemzeti gyásznak szentelt napi egyperces csendet követően gyűltek össze. A tavaly nyári, az ukrán korrupcióellenes szervek védelmében szervezett megmozdulások óta ez az első alkalom, hogy az online mozgósítás ismét az utcákon csapódott le, ezúttal nyíltan Zelenszkij döntése ellen irányulva.

A tavalyi tömegtüntetések egyik főszervezője, Dmitro Kozjatinszkij háborús veterán úgy véli, a védelmi minisztert éppen a végre hatékonnyá váló reformok kellős közepén távolítják el. Ráadásul a helyére olyan utódot szánnak – Ihor Klimenko belügyminiszterre utalva –, akinek az irányítása alatt a változások minden esélye szertefoszlik. Kozjatinszkij arra szólította fel a lakosságot, hogy lépjenek fel a folyamatos átszervezések és a hatékony miniszterek "kényelmes opportunistákra" történő lecserélése ellen.

A menesztés más katonai és civil véleményvezéreket is lépésre kényszerített. Pavlo Jelizarov, az ukrán légierő parancsnokhelyettese bejelentette lemondását, arra hivatkozva, hogy Fedorov eltávolítása – akinek egyik legfőbb prioritása a légvédelem reformja volt – még súlyosabb veszteségekhez és pusztításhoz vezet majd az orosz rakéta- és dróntámadások következtében. Szerhij Szternenko ismert aktivista, a volt miniszter korábbi drónügyi tanácsadója történelmünk legjobb védelmi miniszterének nevezte a leváltott politikust, a döntést pedig a háború kezdete óta a leginkább demoralizáló lépésnek minősítette.

A tiltakozások sajátos formát öltöttek, az ukránok ugyanis kartonlapokra rajzolt, kézzel készített táblákkal vonultak fel, és a legtöbben Zelenszkijt szólították fel döntése visszavonására. Az interneten megosztott fotókon olyan feliratok szerepeltek, mint "A nép védi a védelmi minisztert" vagy "Rossz embert rúgtál ki".

Több beszámoló szerint a menesztés hátterében Fedorov és Olekszandr Szirszkij főparancsnok konfliktusa húzódott meg. A feszültség a védelmi tárca működését érintő reformjavaslatok miatt alakult ki. A két férfi vitáját a megfigyelők a startupos háttérrel rendelkező, fiatal menedzser és a hagyományos szemléletű katonai vezető közötti generációs összecsapásként jellemezték. Sok ukrán haragja közvetlenül Szirszkij ellen irányult, amiért a posztját megőrző főparancsnok kedvéért egy rendkívül népszerű minisztert áldoztak fel a háború kritikus szakaszában.

Fedorov a távozását megerősítve összegezte hathónapos hivatali idejének sikereit és kudarcait is. Utóbbiak között említette, hogy nem tudta teljesen befejezni a védelmi minisztérium NATO-normáknak megfelelő átalakítását. Bár az új struktúra felállt és számos folyamat elindult, elmondása szerint még határozottabban fel kellett volna lépnie a változásokat hátráltató tisztviselőkkel szemben, és időben le kellett volna váltania őket.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Felix DeSouza
3 napja
A háborút az fogja megnyerni ahol a társadalom tovább bírja a nyomást és ebből a szempontból Oroszország van előnyben mert ott évszázadok óta arra nevelik az embereket hogy mindent el kell viselniük, sőt még meg is kell köszönniük.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?