A 2029-re befejeződő, 32 milliárd forintos fejlesztés új közlekedési kapcsolatot teremt Dél-Budán, a kivitelezés ugyanakkor éveken át tartó, jelentős forgalomkorlátozásokkal és útlezárásokkal jár majd.
Elérkezett a fordulat a hazai autópiacon: ezen a ponton már gyakorlatilag ráfizetés nem vadiúj kocsit venni
Nincs univerzális recept arra, hogy ma új vagy használt autót érdemes-e vásárolni, de a szakértők szerint egy dolog biztos: már nem elég kizárólag a vételár alapján dönteni. A Pénzcentrum piaci körképében megszólaló autópiaci szereplők szerint a garancia, a fenntartási költségek, a várható értékvesztés és a szervizháttér legalább olyan fontos szempont, mint az ár. Abban ugyanakkor egyetértettek, hogy az új autók kedvezményei és a fiatal használt modellek közötti egyre kisebb árkülönbség sok esetben teljesen új helyzetet teremt a vásárlók számára.
Új vagy használt autót érdemes venni a jelenlegi piaci környezetben? Milyen árszinten fordulhat át a mérleg az egyik vagy a másik irányba, hogyan alakítják az árakat a kínai márkák megjelenése és az újautó-akciók, illetve milyen hibákat követnek el leggyakrabban a magyar vásárlók?
Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Pénzcentrum Hetifókusz című cikksorozatának eheti etapja, amelyben Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója, Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója, Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója, valamint a Használtautó.hu szakértői osztották meg tapasztalataikat.
Nincs zsákbamacska
Az autóvásárlás előtt állók számára nincs minden helyzetben érvényes recept arra, hogy új vagy használt autót érdemes-e választani. A döntést elsősorban az anyagi lehetőségek, az autó tervezett használata és a hosszú távú fenntartási költségek határozzák meg - erről beszélt a Pénzcentrumnak Schiller Márk, a Schiller Autó Család stratégiai és marketing igazgatója.
Mindenkinek a saját anyagi helyzete az, ami kiindulási alapot tud nyújtani. Másképpen szólva, hogy mit tud úgymond megengedni magának
- fogalmazott. Hozzátette ugyanakkor, hogy amennyiben a költségvetés megengedi, az új autó mellett szólnak a legerősebb érvek.
Ha választani kell, akkor mindenképpen érdemes új autót vásárolni, mivel annál nincs zsákbamacska, nincs rejtett hiba
- húzta alá. Szerinte az új autók piacát jelenleg az is segíti, hogy a forint euróval szembeni erősödése miatt kedvezőbb áron lehet új személyautókhoz jutni, mint korábban. Ugyanakkor a szakember szerint a használt autó is jó döntés lehet, de csak akkor, ha megbízható forrásból származik. Ez lehet kereskedő vagy magánszemély is, utóbbi esetben azonban különösen fontos az állapotfelmérés - ehhez mindenképp ragaszkodni kell. Arra is felhívta a figyelmet, hogy használt autó ugyan hitelből is vásárolható, de ebben az esetben a bankok jellemzően magasabb kamatot számítanak fel.
Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan árszint, amely felett már inkább új autó vásárlása lehet indokolt, Schiller Márk azt mondta, ez nagyban függ a jármű méretétől.
10-15 millió forint felett szinte bármilyen méretű autót meg tud vásárolni az ember
- fejtette ki, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vételáron túl a fenntartási költségekkel is számolni kell.
A Schiller Autó Család tapasztalatai szerint a két-három éves használt autók átlagára ugyan emelkedett, de ez nem vetette vissza a keresletet, évről-évre rekord darabszámokat realizálnak. A cég 1987 óta foglalkozik használtautó-értékesítéssel, így hosszú távú piaci tapasztalatokra alapozza megállapításait.
Fordulat jöhet az autóáraknál
A vásárlói szemlélet Schiller Márk szerint alapvetően nem változott az elmúlt években, ugyanakkor az elektromos autók esetében sokkal tudatosabbá váltak a vevők. A szakember kiemelte, fontos piaci változás, hogy az elmúlt évek folyamatos drágulása után már az árak csökkenése kezd kirajzolódni.
Míg eddig felfelé mentek az újautó, illetve a használtautó árak, addig most pont az ellenkezője kezd megvalósulni
- fogalmazott. Úgy véli, ez hosszabb távon hozzájárulhat a magyarországi járműpark megújulásához, amelynek átlagéletkora már meghaladja a 16 évet.
A kínai autómárkák kapcsán Schiller Márk azt mondta, azokat ma már nem lehet egyszerűen olcsó alternatívaként kezelni.
Korábban a kínaiak inkább másoltak, vagy utánoztak. Most viszont már sok ottani autógyártó élen jár az innovációban, valamint a technológiai fejlesztésekben
- emelte ki. A szakember szerint azokban, akik még nem vezettek kínai autót, természetes lehet a bizonytalanság, ezért azt javasolja, hogy a vásárlók próbálják ki ezeket a modelleket.
Kérdésünkre Schiller Márk arról beszélt, az autóvásárlók három tipikus hibát követnek el. Az egyik, hogy nem az igényeiknek megfelelő felszereltséget választják, majd később drágán próbálják pótolni a hiányzó extrákat. Emellett gyakori, hogy nem a használati szokásokhoz legjobban illő hajtáslánc mellett döntenek - például városi közlekedéshez dízelautót választanak elektromos vagy plug-in hibrid helyett. Harmadik hibaként azt említette, hogy sokan elzárkóznak a finanszírozási konstrukcióktól, ezért inkább kisebb autót vesznek, amely később már nem felel meg az igényeiknek.
Arra a kérdésre, hogy átlagos magyar vásárlóként milyen autót venne, Schiller Márk azt mondta, elsősorban a technológiai fejlettség, a megfelelő méret, a gazdaságos üzemeltetés és a jó ár-érték arány alapján döntene.
Mindenképpen olyan márkát választanék, ami technológiailag minden szempontból az élen jár. Fontos szempont szerintem, hogy gazdaságos legyen és kedvező ár-érték aránnyal bírjon
- mondta.
Nem mindegy, milyen élethelyzetben
Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója szerint nincs univerzális recept arra, hogy új vagy használt autót érdemes-e választani: a döntést elsősorban az határozza meg, hogy a vásárló mennyi pénzt szán az autóra, milyen hosszú távra tervez, mennyit használja majd a járművet, és mennyire fontos számára a kiszámítható fenntartás.
Az új és a használt autó is lehet jó döntés, csak más élethelyzetben - fogalmazott a szakember. Az új autók mellett jelenleg erős érv lehet, hogy több importőrnél is megnőttek a készletek, emiatt pedig számos modell jelentős kedvezményekkel érhető el. Halász Bertalan szerint emiatt egyes esetekben a tényleges vételár már nincs olyan messze egy néhány éves használt autó árától, mint korábban.
Ilyenkor érdemes összehasonlítani a konkrét ajánlatokat, mert a gyári garancia, a kedvezményes finanszírozás és az első évek kisebb javítási kockázata miatt az új autó összességében jobb választás is lehet
- mondta. Szerinte különösen azok számára lehet előnyös az új autó, akik sokat autóznak, hosszabb távra terveznek, és fontos számukra, hogy a fenntartási költségeket előre lehessen tervezni. Az új autók hátránya továbbra is a magasabb vételár és az első évek jelentősebb értékvesztése. A használt autó viszont akkor lehet jobb választás, ha kisebb a vásárlásra fordítható keret, vagy a vevő nem szeretné megfizetni az új autó első éveinek értékvesztését.
Ár-érték arányban jó megoldás lehet egy néhány éves, igazolható előéletű, rendszeresen karbantartott autó
- emelte ki a vezérigazgató. Ugyanakkor szerinte nem szabad kizárólag a vételár alapján dönteni, hiszen egy olcsón megvásárolt, ismeretlen előéletű autó később komoly javítási költségeket okozhat.
Ekkora kerettel már érdemes új autót is nézni
Halász Bertalan szerint van olyan ársáv, ahol már mindenképpen érdemes új autóra is ajánlatot kérni.
Ha a kiszemelt használt autó ára már csak 15-20 százalékkal alacsonyabb egy hasonló új modell tényleges vételáránál, mindenképpen érdemes új autóra is ajánlatot kérni
- mondta. A szakember szerint a kisautóknál ez körülbelül 6-7 millió forintos, a kompakt modelleknél 9-11 millió forintos, a városi SUV-oknál pedig 10-13 millió forintos árszintet jelenthet. Ezekben a kategóriákban az importőri kedvezmények, a nagyobb készletek és az új kínai márkák megjelenése is lefelé nyomja az új autók tényleges árait. Emiatt egy két-három éves használt modell sok esetben már nincs jelentős távolságra egy új, garanciális autó árától.
A hajtásláncok között is vannak különbségek: a benzines, lágy hibrid és teljes hibrid modelleknél a legerősebb az átfedés az új és használt árak között. Elektromos autóknál mindkét piacon lehet jó vételt találni, de különösen fontos az akkumulátor állapota, a hatótáv és a garancia. Dízelautóknál ugyanakkor továbbra is lehet jobb döntés egy ellenőrzött előéletű használt modell, főleg nagy éves futásteljesítmény és sok autópályás használat mellett.
Elmondta, a maximum 2-3 éves használt autók továbbra is népszerűek a vásárlók körében, sokan ugyanis ezekben látják az új autók olcsóbb alternatíváját. A vásárlók azonban árérzékenyebbé váltak.
A megnövekedett újautó-készletek és a jelentős kedvezmények miatt már kevésbé hajlandók közel újautó-árat fizetni egy használt járműért
- mondta Halász Bertalan. A szakember szerint a használt autók árai a korábbi évek gyors emelkedése után inkább stabilizálódtak. A benzines és hibrid modellek általában jól tartják az értéküket, míg az elektromos és egyes plug-in hibrideknél nagyobb árcsökkenés is megfigyelhető. Ennek oka többek között az új modellek gyors fejlődése, az új autók kedvezményei és az egyre kedvezőbb árú kínai típusok megjelenése.
Már nem csak a vételár számít a magyar vásárlóknak
A JóAutók.hu vezetője szerint a magyar autóvásárlók az elmúlt években tudatosabbá váltak. Egyre többen számolnak a finanszírozás, a fogyasztás, a biztosítás, a szervizelés és a későbbi értékvesztés költségével is.
Ma már sokan nem a legolcsóbb autót szeretnék megtalálni, hanem azt, amelyikkel várhatóan kevesebb probléma lesz
- fogalmazott. A használt autóknál felértékelődött az igazolható előélet, a valós futásteljesítmény és a dokumentált szervizelés. Az új autóknál pedig a garancia és a kiszámítható fenntartás vált fontosabbá. A céges vásárlók továbbra is meghatározó szereplői az újautó-piacnak, náluk ugyanis nemcsak a vételár, hanem a teljes használati költség, a fogyasztás, a szervizháttér és a várható maradványérték is számít.
Ezzel párhuzamosan a tartós bérlet is egyre több vállalkozás számára jelent alternatívát, hiszen így nem szükséges egyszerre nagy összeget lekötni, és több üzemeltetési költség is bekerülhet a havi díjba.
A kínai autók már valódi alternatívát jelentenek
Az elmúlt időszak egyik legnagyobb változása az új kínai autómárkák megjelenése Európában és Magyarországon. Halász Bertalan szerint ezeket a gyártókat már nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni.
A kínai autók ma már valódi alternatívát jelenthetnek, de nem érdemes őket egyetlen csoportként kezelni
- mondta. A kínai gyártók elsősorban az elektromos és hibrid hajtás, az akkumulátortechnológia, a gazdag alapfelszereltség és a digitális szolgáltatások területén erősek. A vásárlók bizonytalansága inkább hosszabb távon jelentkezik: kérdés lehet a későbbi értéktartás, az alkatrészellátás, a szervizhálózat és az adott márka magyarországi jelenléte.
A szakember szerint ezért nem önmagában a márka ismertségét kell nézni, hanem azt, hogy milyen háttér áll mögötte.
A leggyakoribb hiba: a vásárló beleszeret egy autóba
A szakember szerint az egyik leggyakoribb vásárlói hiba, hogy valaki túl hamar eldönti, melyik autót szeretné, és utána már csak a döntését próbálja igazolni. Sokan kizárólag a vételárat nézik, miközben nem számolnak az első szervizzel, a kopóalkatrészek cseréjével, a biztosítással vagy egy esetleges nagyobb javítással.
A vásárlás előtti állapotfelmérés egyre gyakoribb, de Halász Bertalan szerint ezen a területen még lenne fejlődési lehetőség. „Egy elvégzett átvizsgálás nem jelent teljes garanciát, de sok későbbi kellemetlenséget és jelentős kiadást előzhet meg” - hívta fel a figyelmet. Szerinte a vásárlónak nem azt kell elsősorban néznie, hogy meg tudja-e venni az autót, hanem azt is, hogy hosszú távon biztonságosan fenn tudja-e tartani.
Ha ma átlagos magyar vásárlóként kellene autót választania, Halász Bertalan nem márkával kezdené a döntést, hanem a használati igényekkel. Városi közlekedésre szerinte benzines, hibrid vagy megfelelő otthoni töltési lehetőség mellett elektromos modell lehet jó választás, míg sok országúti és autópályás használatnál a dízelnek is lehet létjogosultsága.
Új autót akkor választana, ha a kedvezményes ára nincs messze egy fiatal használt modellétől. Használt autóból pedig csak ellenőrizhető előéletű, vásárlás előtt átvizsgált példányt venne.
Végül nem a legolcsóbb autót venném meg, hanem azt, amelynek a finanszírozása, fogyasztása, biztosítása és várható szervizköltsége együtt is belefér a költségvetésbe
- összegezte a JóAutók.hu vezérigazgatója.
A teljes csomagot kell nézni
Az autóvásárlásnál nem csupán az árat kell figyelembe venni, hanem a teljes csomagot – mondta Tóth Péter, a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója. Szerinte mindig is létező dilemma volt, hogy ugyanannyi pénzért egy vadonatúj, de szerényebb felszereltségű autót, vagy egy néhány éves, magasabb felszereltségű használt modellt érdemes-e választani.
Nemcsak a vételárat kell nézni, hanem azt is, hogy négy-öt év múlva az az autó mennyit ér, azaz mennyiért lehet eladni, mennyi a maradványértéke
- fogalmazott. A szakember szerint ugyanilyen fontos a márkaszerviz-hálózat, a biztosítási feltételek, a hozzá kapcsolódó szolgáltatások és a várható fenntartási költség is.
Bár az új autók piacán az elmúlt időszakban több kedvező ajánlat jelent meg, Tóth Péter szerint nincs olyan egyértelmű árszint, amely felett vagy alatt automatikusan új vagy használt autót kellene választani.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A legtöbb vásárló ugyanis meghatározott kerettel érkezik, és ritkán fordul elő, hogy egy új autó ugyanazzal a felszereltséggel és motorizáltsággal olcsóbb legyen, mint egy 1-2 éves használt modell.
Használtautó értékesítési vezetőként és személyes érintettségből fakadóan is azt gondolom, hogy a fiatal használtautótól nincsen jobb vétel
- mondta. Ennek oka szerinte, hogy ezek az autók már túlestek azon az első jelentős értékvesztésen, amely az új autóknál természetes módon jelentkezik, miközben állapotuk sok esetben közel új. Ráadásul a garanciális szolgáltatások is egyre inkább elérhetők a használt autóknál is.
Ma már nem egyedi a kiterjesztett garancia szolgáltatás sem, amivel akár meg is lehet hosszabbítani az autógaranciáját
- tette hozzá. Ugyanakkor az új autók vonzereje továbbra is erős: sok vásárló ragaszkodik ahhoz, hogy elsőként ő használja a járművet, és jelenleg a kedvezőbb árak miatt is sok érdeklődő találhat jó ajánlatokat.
Mint elmondta, tapasztalataik szerint a maximum 2–3 éves használt autók iránt továbbra is folyamatos az érdeklődés. Sok vásárló kifejezetten ezt a kategóriát keresi, mert kompromisszumot lát benne az új autó biztonsága és a kedvezőbb ár között. A szakember szerint az új autók akciói azonban erre a piacra is hatással vannak.
Többen megnézik a használtautó-kínálatot is, hiszen ott már forgalomba helyezett szalonautók és bemutató autók is megtalálhatóak a fiatal, keveset futott használtautók mellett
- mondta. A használt autók árait ezért jelentősen befolyásolják az új modellek árai és kedvezményei. Ha például egy modellváltás után az új generáció drágábban jelenik meg, az a korábbi modell használtpiaci árait is képes hosszabb ideig befolyásolni. Tóth Péter szerint a használtautó-kereskedőknek is alkalmazkodniuk kell az új helyzethez.
A mostani árversenybe a használtautó-kereskedőknek is be kell szállni, hiszen ha autót akarnak eladni, akkor attraktív kínálati árakon kell hirdetniük a portékáikat
- fogalmazott.
A cég tapasztalatai szerint a magyar vásárlók továbbra is erősen árérzékenyek, de közben egyre tudatosabban döntenek. A vételár mellett sokan már figyelembe veszik a garanciát, a későbbi szervizköltségeket és az autó várható értékét is. Tóth Péter arról beszélt, még mindig sokan vállalnak felesleges kockázatot, amikor ellenőrizetlen forrásból vásárolnak.
Sokan továbbra is hazardíroznak, de észrevehető egy tendencia, ami azt mutatja, hogy egyre többen vizsgáltatják át a kiszemelt autót egy márkaszervizben vagy hívnak független szakértőt a kiválasztott autó felmérésére
- tette hozzá. A szakember szerint egy ilyen ellenőrzés ára eltörpülhet egy későbbi nagyobb javítás költsége mellett. A vásárlók egy része továbbra is keresi az átlagos piaci ár alatt kínált autókat, de ezeknél szerinte különösen óvatosnak kell lenni.
Az ilyen vásárlások csak elvétve végződnek valóban pozitív élménnyel
- hívta fel a figyelmet.
A kínai autók legnagyobb kérdése a jövő
Az elmúlt évek egyik legnagyobb változása az új kínai márkák megjelenése az európai és magyar piacon. Tóth Péter szerint ezek a gyártók valóban vonzó ajánlatokat kínálnak, de hosszú távú tapasztalat még kevés áll rendelkezésre.
Nagyon attraktív árakon kínálnak kifejezetten jó felszereltségű, ambiciózus megjelenésű autókat, csak azt nem lehet tudni, hogy mi történik a vásárlás után ezekkel a járművekkel
- magyarázta. A fő kérdések szerinte a maradványérték, a szervizhálózat és az alkatrészellátás körül vannak. Nem tudni ugyanis, hogy ezek az autók három-öt év múlva mennyit érnek majd a használtpiacon, illetve hogy megfelelő háttér áll-e majd mögöttük a javítások és karbantartások során. Éppen ezek a bizonytalanságok okozzák azt, hogy a kedvező ár ellenére sok vásárló még mindig óvatos.
Hosszú távra a bevált márka lehet a biztonságosabb
Ha valaki 5-10 éves időtávban gondolkodik, Tóth Péter szerint jelenleg egy jól ismert márka lehet a biztonságosabb választás.
Saját tapasztalataim szerint erre a kérdésre a válaszom egyértelmű: a jól bevált márka
- húzta alá. Szerinte egy régóta működő, megfelelő infrastruktúrával rendelkező gyártó olyan hátteret jelent, amelyre az ügyfél hosszabb távon is számíthat. A szervizhálózat, az alkatrészellátás és az értéktartás mind olyan tényezők, amelyek sok év után is komoly szerepet játszanak.
A szakember szerint a nagyobb márkák ráadásul az idősebb autók tulajdonosait is igyekeznek megszólítani kedvezményes szerviz- és tartozékajánlatokkal.
Ha nem kérdezünk, pórul járhatunk
Tóth Péter kiemelte, az autóvásárlók egyik legnagyobb hibája, hogy túl gyorsan döntenek. Mivel sok ember csak négy-öt évente vásárol autót, ez nem rutinszerű folyamat, ezért könnyebb hibázni.
A vásárlóknak először saját igényeiket kellene tisztázniuk:
- Mire használják majd az autót?
- Mekkora pénzügyi keret áll rendelkezésre?
- Mennyi ideig szeretnék megtartani?
- Mekkora kockázatot vállalnak egy új márkával?
Használt autó esetén pedig szerinte alapvető fontosságú az állapotfelmérés.
A legnagyobb hiba az, ha nem kételkedünk. Ha valami túl olcsó, ott óvatosnak kell lenni és kérdéseket kell feltenni nem csak a kereskedőnek, hanem magunknak is
- hívta fel a figyelmet. Ha ma átlagos vásárlóként kellene választania, Tóth Péter továbbra is egy fiatal, hagyományos márkájú használt autó mellett tenné le a voksát. Szerinte ezek a modellek az elkövetkező években is várhatóan jobban tartják majd értéküket, és ár-érték arányban kedvezőbb választást jelenthetnek.
A feltörekvő márkákat nem zárja ki, de szerinte egy új gyártónak hosszú idő kell ahhoz, hogy bizonyítsa megbízhatóságát és piaci értékét.
Egy Európában is új márkának a piacon való bizonyítása hosszú idő
- fogalmazott. A vásárlóknak ezért szerinte nemcsak az autót, hanem a mögötte álló szolgáltatási hátteret is vizsgálniuk kell. A döntés végén ugyanis nem feltétlenül az a legjobb választás, amelyik a legolcsóbb, hanem amelyik hosszú távon a legkevesebb kockázatot és legjobb értéket kínálja.
Nincs univerzális recept
A Használtautó.hu szerint nincs mindenki számára érvényes válasz arra, hogy új vagy használt autót érdemes választani. A döntést elsősorban a vásárló élethelyzete, költségkerete és az határozza meg, hogy mire szeretné használni az autót.
Az új autók legnagyobb előnye a gyártói garancia, a kiszámítható előélet és az, hogy a vásárló saját igényei szerint konfigurálhatja a járművet. A használt autók mellett ugyanakkor továbbra is jelentős árelőny szól, hiszen az első évek legnagyobb értékvesztését már elszenvedték. A portál kiemelte, különösen jó kompromisszumot jelenthetnek a 2-4 éves, dokumentált előéletű, akár még garanciális modellek.
A portál szakértői arról beszéltek, nehéz olyan konkrét összeget meghatározni, amely felett automatikusan új autót érdemes választani. Ez ugyanis nagyban függ a márkától, a modelltől és a felszereltségtől.
A prémium kategóriában például az első évek értékvesztése jellemzően nagyobb, ezért ott különösen fontos összevetni az új és a néhány éves használt modellek árait. A tömegpiaci modelleknél viszont előfordulhat, hogy az árkülönbség már viszonylag kicsi, ilyenkor a garancia és a kiszámítható előélet miatt az új autó lehet kedvezőbb választás.
A 15-20 millió forint feletti új autóknál már mindenképpen érdemes megnézni a fiatal használt kínálatot is - amennyiben nem egy frissen bevezetett modellről van szó.
Rekordot dönt az érdeklődés a fiatal használt autók iránt
A portál adatai szerint látványosan nőtt az érdeklődés a 2023-as, 2024-es és 2025-ös évjáratú autók iránt. Miközben a feladott hirdetések száma is emelkedett, az átlagár folyamatosan csökkent.
Adatail szerint:
- 2023-ban 94 ezer érdeklődés érkezett ezekre a modellekre,
- 2024-ben már 187 ezer,
- 2025-ben pedig 290 ezer.
- 2026 első félévében a megkeresések száma már meghaladta a 190 ezret.
Közben az átlagár lefelé mozdult:
- 2023-ban még 17,4 millió forint volt,
- 2024-ben 17 millió forint,
- 2025-ben 16,4 millió forint,
- 2026 első félévében pedig már 15,2 millió forint körül alakult.
Ebben szerepet játszott a versenyképes árazású kínai modellek megjelenése, illetve az is, hogy a hagyományos gyártók egyre több akcióval reagáltak az erősödő piaci versenyre.
Már nem csak a vételár alapján döntenek a magyarok
A vállalat arról beszélt, a magyar autóvásárlók az elmúlt években egyszerre váltak tudatosabbá és árérzékenyebbé. A döntéseknél ma már nem önmagában az számít, hogy új vagy használt autóról van-e szó, hanem az, hogy az adott modell milyen értéket kínál a teljes ráfordításhoz képest.
A vételár mellett egyre nagyobb szerepet kap:
- a várható értékvesztés,
- a fogyasztás,
- a finanszírozási lehetőségek,
- a biztosítás,
- valamint a szervizelés költsége.
Az új autók esetében a garancia, a modern technológia és a kedvező finanszírozás számít a legfontosabb vonzerőnek, míg a használt autóknál továbbra is a kedvezőbb ár és az alacsonyabb értékvesztés a fő érv. Ugyanakkor egyre fontosabb lett a dokumentált szerviztörténet és az ellenőrizhető műszaki állapot is.
Hozzátették, a kínai autógyártók ma már valódi alternatívát jelenthetnek azoknak, akik elsősorban ár-érték arány alapján választanak. A legnagyobb előnyük a versenyképes ár, a gazdag alapfelszereltség, valamint az elektromos és hibrid hajtások, illetve a fedélzeti technológiák gyors fejlődése.
A portál ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy nem szabad minden kínai márkát egyformának tekinteni, mert jelentős különbségek lehetnek közöttük minőségben és piaci háttérben. A legnagyobb bizonytalanság továbbra is a hosszú távú értéktartás, illetve a szerviz- és alkatrészellátás körül van. Bár egyes gyártók már komoly hazai hálózatot építettek ki, másoknál ez még jóval korlátozottabb.
Ezt vedd, ha 5-10 évre kell autó
Ha valaki 5-10 éves időtávra választ autót, a Használtautó.hu szerint általában egy dokumentált előéletű, jó állapotú használt modell jelent kiszámíthatóbb döntést. Ezeknél már rendelkezésre állnak tapasztalatok a megbízhatóságról, a típushibákról, a fenntartási költségekről és az értéktartásról, miközben a szervizháttér is stabilabb.
Az új, kevésbé ismert márkák mellett ugyanakkor a hosszú garancia, a korszerű technológia és a gazdag felszereltség szól. A kérdés inkább az, hogyan alakul majd hosszabb távon a hazai jelenlétük, az alkatrészellátásuk és a használtpiaci értékük.
A portál a legnagyobb hibákat sorolva kifejtette: sok autóvásárló még mindig kihagyja a független állapotfelmérést, pedig ezzel számos rejtett hiba már a vásárlás előtt kiszűrhető lenne. Sokan inkább a színre vagy a felszereltségre koncentrálnak, miközben kevésbé figyelnek a futómű zajaira, az elektronikai hibákra vagy a klímaberendezés működésére.
Ezzel szemben egy kisebb esztétikai sérülés - például egy karcos lökhárító vagy padkázott felni - önmagában még nem jelenti azt, hogy az autó műszakilag rossz állapotban van. A vásárlóknak a vételáron túl a biztosítás, a szervizelés, a várható javítások és még az abroncscsere költségével is számolniuk kell, ezért nem érdemes a teljes költségkeretet kizárólag az autó megvásárlására fordítani.
A portál kifejtete: a magyar vásárlók ma már egyre gyakrabban hasonlítják össze az új modelleket a néhány éves, jó állapotú használt autókkal, ahelyett hogy eleve csak az egyik kategóriában keresnének. Az új autók mellett továbbra is a garancia, a kiszámítható előélet és a finanszírozási lehetőségek szólnak, míg a fiatal használt modellek azért vonzóak, mert kedvezőbb áron érhetők el, miközben a legnagyobb értékvesztésen már átestek.
A döntésnél pedig egyre nagyobb szerepet kap az is, hogy az adott márka hosszabb távon mennyire lesz jelen a magyar piacon, illetve milyen könnyen lehet majd később értékesíteni az autót.
Térdre kényszerítik a kínaiak a Volkswagent? Magyarország is csúnyán megérzi, ha beteg a német óriás
A Volkswagen történetének egyik legnagyobb átalakítására készülhet, miközben a kínai verseny, az elektromos átállás és a magas európai költségek egyre nagyobb nyomás alá helyezik.







