Az új fejlesztés célja, hogy csökkentse az orosz függőséget, és hosszú távon biztonságosabbá tegye az atomenergia-ellátást.
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint egyes európai szövetségesek nem állták ki a próbát az Irán elleni háborúban. Washington korábban bírálta az európai NATO-tagállamokat, amiért nem vettek részt az Egyesült Államok és Izrael iráni katonai műveleteiben - közölte a Reuters.
Rutte szerdán nyilatkozott a CNN-nek, miután a Fehér Házban tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel. A műsorvezető megkérdezte tőle, úgy véli-e, hogy egyes NATO-országok elbuktak ezen a próbán. A főtitkár egyenes választ adott: "Néhányan igen, de az európai országok nagy többsége megtette, amit egy ilyen helyzetre korábban megígért."
Rutte elmondta, hogy "őszinte és nyílt" eszmecserét folytatott Trumppal. Az amerikai elnök kifejezte a szövetségesekkel kapcsolatos csalódottságát. A NATO-főtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmét arra, hogy az európai országok logisztikai és egyéb támogatást nyújtottak a műveletekhez.
A nyilatkozat arra utal, hogy a transzatlanti szövetségen belül komoly feszültséget okoz az európai részvétel mértéke az iráni konfliktusban. Washington egyértelműen nagyobb elkötelezettséget vár el a szövetségeseitől. Eközben Rutte igyekszik közvetítő szerepet betölteni az elégedetlen amerikai fél és az európai tagállamok között.
címlapkép: Olivier Matthys, MTI/MTVA
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








