Kallas szerint Oroszország a tavalyi Anchorage-i csúcstalálkozó óta arra törekszik, hogy az Egyesült Államokon keresztül kényszerítse térdre Ukrajnát.
A kínai külügyminisztérium szerint Japánnak sem történelmi, sem jogi alapon nincs joga állást foglalni Tajvan ügyében. A minisztérium szóvivője kedden reagált Takaicsi Szanae japán miniszterelnök közelmúltbeli kijelentéseire, és felszólította Tokiót, hogy hagyjon fel a feszültség növelésével a térségben.
A japán kormányfő hétfőn arról beszélt, hogy egy esetleges válsághelyzetben a Tajvani-szoros térségében az Egyesült Államok és Japán együttműködhet állampolgáraik kimenekítésében. Hangsúlyozta, hogy Japán nem hagyná magára szövetségeseit.
A kínai szóvivő szerint a japán nyilatkozatok azt mutatják, hogy egyes japán jobboldali politikai erők szándékosan élezik a helyzetet. Úgy véli, Tajvant ürügyként használják a katonai képességek erősítésére és a második világháború utáni nemzetközi rend megkérdőjelezésére.
Peking álláspontja szerint ezek a lépések veszélyeztetik a térség békéjét és stabilitását, valamint rontják a kínai japán kapcsolatok politikai alapját. A szóvivő arra is emlékeztetett, hogy Japán a múltban évtizedeken át gyarmatosította Tajvant, és ezért történelmi felelősség terheli Kína felé.
Címlapkép: Csü Peng, MTI/MTVA
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







