13 °C Budapest
máv óra

Heteken belül elárverezheti az állam a debreceni MÁV-székházat: mire készülhetnek?

2026. március 15. 07:37

Bár a kormány korábban cáfolta a budapesti vasúti területek eladását, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még a választások előtt elárverezi a MÁV több mint négymilliárd forintot érő debreceni székházát. A történelmi épület licitje március végén zajlik. Így a szerződéskötésre napokkal a voksolás előtt sor kerülhet. Ezzel egy időben az állami vasúttársaság ott működő leányvállalatainak is ki kell költözniük az ingatlanból - a Telex.

Február közepén röppent fel a hír, hogy az állam még a választások előtt értékesítené a MÁV legértékesebb fővárosi ingatlanjait. Ezek közé tartoznak a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a Kelenföld körüli telkek. Bár az Építési és Közlekedési Minisztérium eleinte megerősítette a használaton kívüli területek eladási szándékát, kormánypárti politikusok később határozottan cáfolták a választások előtti tranzakciókat. A fővárosi telkek értékesítése egyelőre valóban lekerült a napirendről. Egy kiemelt vidéki ingatlan eladása azonban már meg is kezdődött.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még február végén hirdette meg árverésre a vasúttársaság debreceni központját. A szélesebb nyilvánosság azonban csak a napokban, egy helyi ellenzéki képviselőjelölt figyelemfelhívása nyomán értesült a tranzakcióról. A város főutcáján álló, több mint 3300 négyzetméteres palota kikiáltási ára 4 milliárd 76 millió forint. A licit március 30. és április 1. között zajlik. Érvényes ajánlat esetén az új tulajdonossal már április első felében megköthetik a szerződést.

A tulajdonosváltás jelentős átalakulással jár az 1930-ban épült épület életében. A hivatalosan Bek–Degenfeld–Tisza-palotaként ismert ingatlant a második világháború óta használja a vasúttársaság. Sikeres árverés esetén a jelenlegi irodabérlőknek, köztük a különböző MÁV-leányvállalatoknak és más cégeknek is távozniuk kell. Az utcai üzlethelyiségeket bérlő vállalkozások, például egy bank és egy gyorsétterem egyelőre maradhatnak. Az új tulajdonos azonban később az ő bérleti szerződésüket is felmondhatja.

Címlapfotó: MTI/Kocsis Zoltán
 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 16. hétfő
Henrietta
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 07:02