Egy új, adatalapú repülőgépforgalom-figyelő rendszer valós idejű adatok alapján segíti a 100E repülőtéri buszjárat közlekedésének rugalmas sűrítését.
Ha ez így megy tovább, tényleg összeomolhat a MÁV: rengeteg dolgozónak tartoznak, sok pénzről van szó
Több mint ezer mozdonyvezető perelte be a MÁV-START-ot a ki nem adott pihenőidők után járó bérpótlék miatt, a vita összértéke pedig elérheti a négymilliárd forintot. A szakszervezet szerint a vasúttársaság még a jogerős bírósági ítéletek ellenére sem fizet - írja a Telex.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete szerint a MÁV jogerős bírósági ítéletek sorát hagyja figyelmen kívül. A dolgozók több mint ezer pert indítottak az elmaradt pihenőidők miatt.
Az érdekképviselet úgy véli, hogy a mintegy négymilliárd forintos kifizetetlen bérpótlék körüli vita már a vasúti közlekedés biztonságát is veszélyezteti.
A mozdonyvezetők országszerte azért fordultak bírósághoz, hogy hozzájussanak a ki nem adott pihenőidejük után járó pénzükhöz. A szakszervezet úgy látja, hogy a MÁV-START Zrt. továbbra is jogellenesen foglalkoztatja a munkavállalókat. Ráadásul a bíróság által már megítélt összegeket sem hajlandóak kifizetni.
A konfliktus jogi alapját egy 2020-as alkotmánybírósági határozat teremtette meg. Ez egyértelműsítette, hogy a napi és a heti pihenőidő két önálló jogcím, így nem adhatók ki egyidejűleg. Ezt az értelmezést 2023 tavaszán az Európai Unió Bírósága is megerősítette egy kifejezetten a MÁV-START-ot érintő ügyben.
A testület kimondta, hogy a heti huszonnégy órás minimális pihenőidőn felül külön is jár a tizenegy órás napi pihenő. Ezt közvetlenül a munkavégzés után kell biztosítani. Amennyiben ez elmarad, az rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésnek minősül, amiért bérpótlék jár. Ezt az álláspontot a Kúria 2024-es és 2025-ös döntései szintén megerősítették.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az állami vasúttársaság azzal védekezik, hogy az uniós rendelkezések szigorú alkalmazásával a munkavállalók összességében rosszabbul járnának. Saját bevallásuk szerint éppen ezért próbálják megóvni a dolgozóikat, akár a bírósági ítéletekkel szemben is.
Bár a jogi eljárások évek óta húzódnak, a szakszervezet tájékoztatása alapján a jég már megtört. Az első jogerősen megítélt bérpótlék összege nemrégiben megérkezett az egyik érintett mozdonyvezető számlájára.
Címlapfotó: Kocsis Zoltán, MTI/MTVA
-
Rugalmas díjazás, vállalkozásra szabott megoldások – az Ultrával új szintre emeli a céges bankolást az OTP Bank (x)
OTP Bank vállalkozói számlacsomagok: minden fejlődési szakaszban olyan megoldást kínál, amely az adott cégmérethez, forgalomhoz és igényekhez igazodik.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








