A május 30-i budapesti BL-döntő nemcsak sportesemény, hanem turisztikai aranyeső is.
Az Egyesült Államok katonai akcióban letartóztatta és New Yorkba szállította a venezuelai államfőt szombaton, ennek viszont hatása lehet az energiaszektorra. Az Amundi Investment Institute szakértői szerint az események rövid távon csak korlátozott piaci hatással járnak, hosszabb távon viszont jelentős geopolitikai következményekkel számolhatunk.
Szombaton az amerikai különleges erők művelete nyomán Nicolás Madurót, Venezuela államfőjét New Yorkba szállították - erről akkor a Pénzcentrum is beszámolt. Ott kábítószer-terrorizmussal összefüggő vádpontok alapján állítják majd bíróság elé, miután korábban hivatalosan már vádat is emeltek. Az akció után az Egyesült Államok elnöke világossá tette: nem bízik abban, hogy a venezuelai ellenzék képes lenne stabilan irányítani az országot. Ezért Washington – regionális szövetségeseivel együtt – közvetlen szerepet kíván vállalni Venezuela belpolitikai rendezésében. Trump azt is hangsúlyozta, hogy a folyamat részeként nagy nemzetközi olajvállalatok többmilliárd dolláros beruházásokat terveznek a venezuelai energiaszektorban.
Az Amundi Investment Institute feltörekvő piacokra szakosodott elemzői úgy látják, hogy a közeljövőben valószínűleg kontrollált hatalomátadás megy végbe, mivel Venezuela belső erőviszonyai még nem rendeződtek át alapvetően. Delcy Rodríguez alelnök formálisan átvette az államvezetés irányítását, és kapcsolatba lépett a washingtoni kormánnyal egy kétoldalú megállapodás előkészítésére. A tárgyalások célja olyan jogi és intézményi keretrendszer kialakítása, amely összhangban áll a nemzetközi joggal, és alapot teremt az energiaszektor modernizálásához, valamint a hosszú távú együttműködés feltételeihez.
A nemzetközi reakciók eltérőek, de többnyire visszafogottak voltak. Moszkva és Brazília élesen bírálta az amerikai fellépést, míg Peking jóval óvatosabban fogalmazott. Az Európai Unió tagállamai és intézményei szintén kifogásolták a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyását, ugyanakkor igyekeztek elkerülni a nyílt konfrontációt Washingtonnal. Az Amundi elemzői szerint az amerikai elnök készsége az ilyen rendkívüli katonai lépések megtételére Washington elrettentő képességének erősödéseként értékelhető. Ez növekvő aggodalmat válthat ki Latin-Amerika országaiban, és az európai döntéshozók körében is fokozza a nyugtalanságot – különösen Trump Grönlanddal kapcsolatos tervei miatt.
Az elemzés alapján az energiaszektor érzi meg legközvetlenebbül a beavatkozás hatásait, bár azok várhatóan mérsékeltek maradnak. Maduro hatalmának megdöntésében szerepet játszott az a törekvés, hogy az amerikai energiavállalatok hozzáférjenek Venezuela kőolajkészleteihez. A kitermelés érdemi felfuttatása azonban időigényes folyamat.
Az ország jelenlegi termelése nagyjából napi egymillió hordó, és a külföldi cégek feltehetően megvárják a politikai helyzet és a biztonsági környezet stabilizálódását, mielőtt jelentős beruházásokba fognának. Az Amundi szakértői szerint a napi 2,5–3 millió hordós termelés elérése a kedvezőbb hosszú távú forgatókönyvek közé tartozik, jóllehet Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb, mintegy 310 milliárd hordóra becsült kőolajtartalékával.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Amundi értékelése alapján az amerikai dollár pozícióját erősítheti, hogy Washington szorosabb kontrollt gyakorolhat a venezuelai energiaforrások felett. Ugyanakkor a kiszámíthatatlan külpolitikai lépések alááshatják a bizalmat az Egyesült Államok szövetségi rendszerében. Ez hosszabb távon befolyásolhatja a befektetők amerikai eszközökkel kapcsolatos stratégiáit is.
Bár Venezuela rendelkezik a világ legnagyobb igazolt kőolajtartalékaival, alacsony kitermelési szintje és a világgazdaságban betöltött marginális szerepe miatt a legutóbbi események közvetlen gazdasági hatása egyelőre nem számottevő a tőkepiacokon. Ugyanakkor erősödik az a várakozás, hogy a geopolitikai erőviszonyok a korábban feltételezettnél gyorsabban rendeződhetnek át. Ezt az arany árfolyamának emelkedése is jelzi, amely a megelőző napok profitrealizálása után ismét felfelé indult – állapítja meg összegzésében az Amundi Investment Institute elemzése.
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








