Hangos füttyszó fogadta Donald Trumpot és Gianni Infantinót, amikor a labdarúgó-világbajnokság döntőjének eredményhirdetésére a pályára léptek - és ezzel még nem volt vége.
Eltűnhetnek a tévéből a sportok? Döbbenetes kijelentést tett egy szakértő, percek lehetnek hátra
A labdarúgás a televíziós és digitális piacon szerzett dominanciájának köszönhetően gyakorlatilag "felfalta" a világ szinte összes sportágát. Ezt Tony Pastor, a Goalhanger podcaststúdió vezérigazgatója jelentette ki a Financial Times Business of Football elnevezésű találkozóján.
A többek között a The Rest is Football című podcastot is jegyző cég vezetője szerint a műsorszolgáltatók egyre nehezebben tudják kitermelni a sportközvetítési jogokra fordított összegeket.
Pastor úgy véli, a ligáknak alkalmazkodniuk kell a közönség széttagolódásához, ha meg akarják tartani nézőiket - és ezt egy meglehetősen erős mondattal igyekezett alátámasztani.
A labdarúgás már felfalta szinte az összes sportágat világszerte. Az ökölvívás és az amerikai sportok kivételével a rögbi és a krikett ma már csupán önmaga árnyéka
– fogalmazott Pastor a The Guardian cikke szerint.
Az ITV korábbi sportigazgatója a Serie A példáján szemléltette, hogyan tűnhet el egy topliga a köztudatból. Elmondása szerint fiatalon nem hagyott ki egyetlen olasz bajnokit sem, mert a Channel 4 kiválóan tálalta a sorozatot, azóta viszont a Serie A gyakorlatilag láthatatlanná vált a brit közönség számára.
A gyerekeim már nem nézik. Ha egy liga nem gondoskodik róla, hogy a jövő közönsége megtalálja, előbb-utóbb eltűnik és elhal
– figyelmeztetett Pastor - úgy, hogy mellette a Serie A nemzetközi médiajogi igazgatója, Anna Guarnerio is a pódiumon ült.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Goalhanger, amelyet Pastor Gary Linekerrel és Jack Davenport újságíróval alapított 2018-ban, havonta több mint 75 millió podcastletöltést ér el. A stúdió anélkül vált a sportmédia egyik legmeghatározóbb szereplőjévé, hogy klasszikus közvetítési jogokat szerzett volna. Igaz, a The Rest is Football hozzáfér a La Liga összefoglalóihoz, és a Netflixszel is megállapodást kötöttek egy, a nyári világbajnoksághoz kapcsolódó műsorra.
Pastor rámutatott: a 2024-es Európa-bajnokság idején a Goalhanger közvetítési jogok nélkül is hatalmas figyelmet tudott vonzani, ami jól mutatja a jogtulajdonosok előtt álló kihívásokat. Hasonló példaként említette az NFL-t. Bár az amerikaifutball-liga rendelkezik a világ legértékesebb sportközvetítési jogaival, a legtöbben mégis a Kelce fivérek New Heights podcastjáról hallottak, amelynek semmiféle közvetítési joga nincs.
Teljesen új helyzetben vagyunk, ahol a jogtulajdonosok számára rendkívül nehéz egyetlen helyen összefogni a közönséget. El kell fogadni a széttagolódás tényét: a különböző közönségek különböző platformokon vannak jelen
– összegezte Pastor.













