Zelenszkij aláírta az oktatási törvény módosítását, könnyebbé válhat az anyanyelvhasználat Kárpátalján.
Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja, az eszmecsere nyomán Oroszországnak lehetősége van rá, hogy megfogalmazza álláspontját, és "a lehető leghamarabb a jelenleg működő csatornákon keresztül" folytassa a tárgyalásokat - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Peszkov leszögezte: a Kreml nem tartja célszerűnek, hogy közölje a médiával, Dmitrijev milyen dokumentumokat hozott magával az Egyesült Államokból. "Továbbra is úgy véljük, hogy ebben a szakaszban is nagyon nem célszerű a tömegkommunikációs eszközökön keresztül kommunikálni" - fogalmazott.
Elmondta, hogy az Egyesült Államok "jól ismeri" az orosz álláspont főbb paramétereit az ukrán rendezés ügyében. Az orosz elnök sajtótitkára nem kommentálta a Kijev 20 pontból álló béketervéről a médiában megjelent híreket.
Szergej Rjabkov urosz külügyminiszter-helyettese az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Moszkva és Washington álláspontja az ukrajnai konfliktus rendezését illetően jelentős hasonlóságot mutat. "Jelentős hasonlóság van az álláspontok között abban, hogy mi lehetne az egész megállapodás váza" - mondta a diplomata.
Rjabkov hozzátette, hogy nem érdemes "összhangról" beszélni az Egyesült Államok és Oroszország álláspontját illetően.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Boldogság 2025
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







