Május közepére kritikus szintre, mindössze 66 centiméterre süllyedt a Velencei-tó vízszintje.
Teljesen megtelt vízzel a parajdi sóbánya – a víz betört az összes szintre, beleértve a Telegdy-ágat is, és a létesítményt végleg lezárták - írja a Transtelex.
A Korond-patak napok óta ömlik a mélybe, a Parajdi sóbányába, a védekezés kudarcot vallott, a bányarendszer most már teljes egészében víz alatt van. Szakértők szerint a szerkezet instabillá válhat, és a felszíni süllyedés kockázata is napról napra nő - írja a portál.
Pedig csütörtökön még csak az volt biztos, hogy a víz elérte a parajdi sóbánya turisztikai szintjét – néhány óra leforgása alatt viszont minden korábbinál súlyosabbá vált a helyzet. Délelőtt kiderült: a bánya egyetlen megóvni próbált szárnyát, tulajdonképpen a legfiatalabb bányarészt, ahol a kitermelést szerették volna folytatni, és amiért az utolsó pillanatig harcoltak, a Telegdy-ágat is elérte a víz. Ekkor következett be az a pillanat, amikor a dolgozók kivonultak, a bánya lezárult.
A tragédiával kapcsolatban lakossági fórumot is tartottak tegnap, eközben érte a hír a résztvevőket, hogy a bánya teljesen megtelt, a Korond-patak már zavartalanul folyik tovább lefelé a medrében, vagyis a létesítmény már nem képes elnyelni több vizet, mert feltelt. A bányarendszer tehát jelenleg kontrollálatlanul ázik, a hegy belsejében folyamatosan oldódik a sótest, és egyre nő a felszíni süllyedés esélye is.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








