Úgy véli, a kormánynak legkésőbb a 2029-ben esedékes választások előtt újra kellene csatlakoznia legalább az európai vámunióhoz és az egységes piachoz.
Donald Trump lelkesen várja a találkozást az első amerikai pápával, XIV. Leóval, aki korábban bíborosként többször is kritizálta az elnök bevándorláspolitikáját és a republikánus politikusok egyes keresztényi értelmezéseit- írja a Telex.
Robert Francis Prevost, aki februárban XIV. Leó néven lett pápa, korábban bíborosként több alkalommal is kritikus álláspontot fogalmazott meg Donald Trump és más republikánus politikusok nézeteivel kapcsolatban. Februárban megosztott egy véleménycikket, amely J. D. Vance amerikai alelnök keresztényi szeretetről alkotott hierarchikus felfogását bírálta. Vance a Fox News-on korábban azt állította, hogy a keresztény tanítás szerint a szeretetnek sorrendje van: először a családunkat, majd szomszédainkat, közösségünket, polgártársainkat, végül a világ többi részét kell szeretnünk.
A közösségi médiában egyébként visszafogottan kommunikáló bíboros nemrég Ferenc pápa levelét is megosztotta, amelyet az amerikai püspököknek címzett a tömeges kitoloncolásokra reagálva. Prevost már a 2016-os elnökválasztási kampány során is bírálta Trumpot, amikor Timothy Dolan bíboros 2015. júliusi véleménycikkét osztotta meg, amely problémásnak nevezte Trump bevándorlóellenes retorikáját.
Pápává választása előtti utolsó közösségi média bejegyzésében Rocco Palmo philadelphiai katolikus kommentátor üzenetét osztotta tovább, amely Nayib Bukele el-salvadori elnök és Donald Trump illegális migránsok kitoloncolásával kapcsolatos együttműködését kritizálta. "Nem látjátok a szenvedést? Nem zavarja a lelkiismereteket? Hogy tudtok csendben maradni?" – állt a megosztott bejegyzésben.
Trump a pápaválasztás után nem sokkal gratulált a közösségi médiában. "Gratulálok Robert Francis Prevost bíborosnak, akit kineveztek ki pápává. Nagy megtiszteltetés, hogy ő az első amerikai pápa. Micsoda izgalom, és micsoda megtiszteltetés hazánk számára. Alig várom, hogy találkozhassak XIV. Leó pápával, nagyon jelentőségteljes pillanat lesz!" – írta a Truth Social platformon közzétett bejegyzésében.
Sarokba szorította az Egyesült Államok Japánt: veszélyes háborús paktumot akar rákényszeríteni Trump
Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







