Ettől garantáltan leteszed a hajad: olyat talált ez az ember a pincéjében, amire még nem volt példa

A történelmi források szerint a város létezése 1963-ban került ismét napvilágra, amikor egy helyi lakos házának pincéjében a falat elbontva bukkant rá a kiterjedt föld alatti rendszerre. A szakértők szerint a várost eredetileg a frígek építhették az i.e. VIII-VII. században, bár egyes vélemények szerint már a hettiták is használhatták az i.e. XV. században.

A település első írásos említése i.e. 370-ből, Xenophón Anabaszisz című művéből származik, ahol a szerző részletesen beszámol a tágas, családok és haszonállatok befogadására is alkalmas föld alatti lakásokról.

A római korban keresztény menedékhellyé vált Derinkuyu, amit számos fennmaradt kápolna is bizonyít. A város virágkora az arab-bizánci háborúk idejére (780-1180) tehető, amikor teljes értékű föld alatti metropolisszá fejlődött, 445 négyzetkilométeres kiterjedéssel.

A település infrastruktúrája meglepően fejlett volt: piactér, iskolák, borospincék és fürdők is helyet kaptak benne. A lakások fürdőszobával és konyhával rendelkeztek, a vízellátást fúrt kutak biztosították, a szellőzést pedig ötven szellőzőakna és csatornarendszer oldotta meg.

A város védelmi rendszere is figyelemreméltó volt: féltonnás kőtömbbel zárható bejárat, szűk folyosók és elzárható vízellátás nehezítette az esetleges támadók dolgát. A település egy öt kilométeres alagúton keresztül kapcsolódott a közeli Kaymakli föld alatti városhoz.

Derinkuyu utolsó aktív időszaka az Oszmán Birodalom idejére tehető, amikor kappadókiai görögök menedékhelyeként szolgált. A város végső elnéptelenedése az 1923-as török-görög lakosságcsere következtében történt.

A régió különlegességét jelzi, hogy Közép-Anatóliában mintegy 250 hasonló föld alatti település található. Derinkuyu 1965 óta látogatható, bár biztonsági okokból csak a felső nyolc szint tekinthető meg. A legnagyobb ilyen jellegű várost 2013-ban fedezték fel Nevşehir alatt, ennek feltárása még folyamatban van.