19 °C Budapest
Ferenc pápa érkezik a Leuveni Katolikus Egyetemhez 2024. szeptember 28-án. A római katolikus egyházfõ az egyetem alapításának 600. évfordulója alkalmából tartandó ünnepségre érkezett Belgiumba.

Végre megszólalt a nyilvánosság előtt Ferenc pápa: ezt üzente az egyházfő

MTI
2025. március 7. 08:28

Ferenc pápa hangüzenetével kezdődött a rózsafüzér-imádság a Szent Péter téren csütörtök este, az egyházfő megköszönte mindazoknak, akik érte imádkoznak.

"Szívből köszönöm imáitokat, melyeket egészségemért a (Szent Péter) téren mondtok, innen kísérlek benneteket. Isten áldjon meg benneteket, és Szűz Mária oltalmazzon! Köszönöm" - fogalmazott a pápa olaszul. A szentszéki szóvivő közölte, hogy a hangüzenetet az egyházfő a Gemelli-klinika kórtermében rögzítette. Matteo Bruni hozzátette, hogy Ferenc pápa hangja erőtlennek tűnik, hiszen légzési nehézségekkel küzd.

Február 14-i kórházba kerülése óta ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta Ferenc pápa hangját. A Szent Péter téren tartózkodó hívők tapssal viszonozták az egyházfő kihangosított üzenetét. A Szent Péter téren február 24-e óta minden este rózsafüzér-imádságot mondanak, amelyet mindig más és más bíboros vezet. Az elsőt Pietro Parolin szentszéki államtitkár vezette.

Csütörtök este Ángel Fernández Artime bíboros, a Megszentelt Élet Intézetei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja pro-prefektusa vezette a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért. Az egyházfő üzenete előtt a bíboros kijelentette, hogy a pápa így kívánta kifejezni köszönetét azoknak, akik az egész világon imádkoznak érte.

Hogy mi történne, ha Ferenc pápa nem tudná többé betölteni egyházfői szerepét, hogy miként zajlik a pápaválasztás, arról itt írtunk részletesen.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

(Címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA)

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 21. hétfő
Máté, Mirella
39. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?