Az elnök kiemelte, hogy az ukrán küldöttség kétoldalú találkozókat is tart az amerikai féllel.
Brit-francia megállapodás: hatalmas hitelcsomagot kapott Ukrajna, az is kiderült, miből törlesztik majd
Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia és Franciaország megállapodott arról, hogy Ukrajnával együttműködve hozzákezd az ukrajnai harci cselekmények befejezését célzó tervek kidolgozásához.
Starmer az ukrajnai rendezés ügyében általa összehívott vasárnapi londoni csúcstalálkozó utáni sajtóértekezletén kijelentette azt is, hogy Nagy-Britannia kész katonákkal és légierővel részt venni a jövőbeni ukrajnai békefenntartásban.
A brit kormányfő szerint a brit-francia megállapodás alapján az ukrajnai háború lezárásáról elkészítendő terveket az érintett országok áttekintik majd az Egyesült Államokkal is.
Starmer szerint a tervezés kiindulópontjaként Ukrajnát a lehető legerőteljesebb helyzetbe kell hozni, annak érdekében, hogy az ukrán fél az erő pozíciójából tárgyalhasson.
Ennek egyik elemeként Ukrajna 1,6 milliárd font (csaknem 780 milliárd forint) brit exportfinanszírozást vehet igénybe több mint ötezer légvédelmi rakéta beszerzéséhez - mondta vasárnap esti sajtóértekezletén a brit miniszterelnök.
Starmer közölte: ezeket a rakétákat Észak-Írországban gyártják.
Nem sokkal korábban a brit és az ukrán pénzügyminiszter megállapodást írt alá arról is, hogy London 2,26 milliárd font (1 100 milliárd forint) hitelt folyósít Ukrajnának hadianyagok beszerzésére.
A brit pénzügyi tárca vasárnapi tájékoztatása szerint a hitelcsomagot a szankciók alapján nyugaton - mindenekelőtt az Európai Unióban - zárolt orosz szuverén vagyoneszközök hozamából törlesztik, így Ukrajnát a kölcsön után nem terheli visszafizetési kötelezettség.
Vasárnapi sajtótájékoztatóján Keir Starmer kijelentette: tanulni kell a múlt hibáiból, és nem szabad olyan gyenge lábakon álló megállapodást kötni Ukrajna ügyében, mint amilyenek a minszki egyezmények is voltak, mert ezeket "Oroszország könnyedén megszegi".
A brit kormányfő azt mondta: a vasárnapi londoni csúcstalálkozón ennek jegyében megállapodás született arról, hogy a szövetségesek folytatják Ukrajna katonai segélyezését, és fokozzák az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást.
Egyezség jött létre arról is, hogy a tartós békéről szóló megállapodásnak biztosítania kell Ukrajna szuverenitását és biztonságát, és az ukrán félnek jelen kell lennie a tárgyalóasztalnál.
Megállapodtak mindemellett arról, hogy békemegállapodás esetén is erősítik Ukrajna védelmi képességeit bármilyen jövőbeni katonai invázió elrettentése érdekében - mondta a brit kormányfő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Keir Starmer szerint az értekezleten megállapodtak egy olyan koalíció kialakításáról is, amelynek alapján a részvételre hajlandó országok garanciát vállalnak a béke megőrzésére.
A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: nem mindegyik állam érzi úgy, hogy ehhez hozzá tud járulni, de azok az országok, amelyek hajlandók részt venni ebben a garanciavállalási koalícióban, "sürgősséggel és fokozott intenzitással" hozzákezdenek a tervezéshez.
Keir Starmer kijelentette: Nagy-Britannia a maga részéről kész katonákkal és repülőgépekkel segíteni.
A brit kormányfő korábban is említette, hogy London kész katonákat vezényelni egy esetleges ukrajnai békefenntartó alakulatba, de vasárnapi sajtótájékoztatóján jelentette ki először, hogy Nagy-Britannia légierővel is hajlandó lenne részt venni ebben.
Starmer megerősítette ugyanakkor azt az álláspontját is, hogy az európai béke megőrzéséhez és az ukrajnai békefenntartási erőfeszítésekhez az Egyesült Államok erőteljes támogatására is szükség van. Kijelentette: az európai szövetségesek tárgyalnak erről Washingtonnal.
A vasárnapi londoni csúcstalálkozón jelen volt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is, akit az értekezlet után fogadott a brit uralkodó.
Zelenszkij Londonból helikopterrel utazott III. Károly kelet-angliai rezidenciájára, Sandringham kastélyába, ahol egy órát beszélgetett a királlyal.
A 76 esztendős uralkodót az udvar tájékoztatása szerint az ukrán delegáció kérte meg Zelenszkij fogadására, és Károly a kérést elfogadta.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







