Donald Trump húsvétvasárnapi, Iránnak címzett fenyegetése komoly belpolitikai hullámokat vert.
Meghalt Liam Payne, a 2010-ben megalakult, de 2016 óta nem szereplő One Direction brit popegyüttes 31 éves énekese. A zenész Buenos Airesben átesett harmadik emeleti szállodaszobájának erkélykorlátján, és lezuhant a belső udvarra - közölte szerda este a TMZ hírportál az argentin rendőrség közlése alapján. A vádhatóság szerint öt szemtanút hallgatnak meg, hogy rekonstruálhassák az énekes utolsó óráit. Ugyan minden arra utal, hogy Payne halála idején egyedül volt, az ügyet az előírásoknak megfelelően gyanús halálesetként kezelik.
Payne a tragikus eset előtt feltehetőleg kábítószer hatása alatt agresszívan viselkedett a Palermo városrészbeli Casa Sur szálloda halljában, majd felkísérték a szobájába. Egy szállodai alkalmazott lett figyelmes a zajra, amelyet Payne lezuhanása okozott. A rendőrség még vizsgálja a haláleset körülményeit.
Az argentin ügyészség a halottkémi jelentés első megállapításait ismertetve közölte, hogy az énekes, aki feltehetőleg bódult állapotban volt, az esés miatt keletkezett többszörös traumák, belső- és felületi vérzések következtében halt meg. Ugyan minden arra utal, hogy Payne halála idején egyedül volt, az ügyet az előírásoknak megfelelően gyanús halálesetként kezelik.
A városi rendőrség, amely átvizsgálta a helyszínt, alkohol és széttört berendezési tárgyak mellett olyan készítményt is talált, amely első ránézésre kábítószer lehet. Payne szobájában a többi között klonazepám hatóanyagú szorongásoldó gyógyszert is találtak. A rendőrség a belső udvaron egy palack whiskeyt, egy öngyújtót és egy mobiltelefont talált. Az ujjlenyomatok vizsgálata folyamatban van.
A vádhatóság szerint öt szemtanút hallgatnak meg, hogy rekonstruálhassák az énekes utolsó óráit.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Payne Zayn Malikkal, Louis Tomlinsonnal, Niall Horannal és Harry Stylesszal alakította meg 2010-ben a One Directiont, miután mind szerepeltek az X Factor tehetségkutató műsorban. A világ egyik legismertebb popegyüttesévé vált a csapat, amely öt album és négy világturnét után 2016-ban határozatlan időre abbahagyta a zenélést.
Kiderült az ingatlanpiac nagy titka: így cserélheted el az apró városi panelt egy tágas kertes házra
Továbbra is a budapesti agglomeráció dominálja a családi házak piacát, a kínálat és a kereslet is ebbe az irányba koncentrálódik.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








