A demokraták azonban nem sokat profitálnak a kialakult helyzetből, hiszen saját szavazóik 44 százaléka is elégedetlen a párt teljesítményével.
Afrika második legnépesebb országa, Etiópia, egyedülálló naptárat és időszámítási rendszert használ, amely a világ többi részéhez képest hét évvel és nyolc hónappal eltér. Céljuk, hogy így megőrizzék saját nemzeti identitásukat és kulturális hagyományaikat a globalizálódó világban.
Saját naptára szerint szeptember 11-én ünnepli Etiópia az év végét és egy új év kezdetét. Naptáruk ugyanis hét évvel és nyolc hónappal van hátrébb a világ többi részén használt Gergely-naptártól. Az eltérés oka az etióp ortodox egyház azon döntése, miszerint ragaszkodnak az ősi számításhoz. Az etióp naptár legalább 1500 éves múltra tekint vissza és sok hasonlóságot mutat az Alexandriai Kopt Ortodox Egyház naptárával, amely nap-hold rendszer alapján működik és 13 hónapos. Ebből 12 hónap 30 napos, az utolsó pedig öt vagy szökőévben hat napos.
Az etiópiaiak büszkék nemzeti identitásukra, amelynek része saját naptáruk és ábécéjük is. A nemzetközi vállalatok és iskolák általában a Gergely-naptárt követik, ezért sok etiópiainak két naptárt kell egyszerre használnia, ami komolly kihívást jelent sokaknak - írja a CNN. A dátumok közötti eltérés problémát okozhat sok helyen, például születési anyakönyvi kivonatok igénylésénél, ahol figyelembe kell venni az etióp és a nyugati rendszert is.
Etiópiában nem csak a hónapok és napok számítása tér el, hanem az ország egy saját időszámítást is követ, amely egy 12 órás rendszeren alapul, és hajnaltól alkonyatig tartva. Ez azt jelenti, hogy ami más országokban reggel 7 óra, azt Etiópiában hajnali 1 órának számít. Az etiópiai újév szeptemberben van, ami az esős évszak végét jelzi és újrakezdést szimbolizál.
Bár már sokan felvetették, hogy Etiópia változtasson időszámításán ahhoz, hogy jobban illeszkedjen a globalizált világba, sokan úgy vélik, ez veszélyeztetné az ország gazdag kulturális örökségét. Az etióp ortodox egyház tanításain alapuló naptár mellett más helyi naptárak is léteznek az országban.
Trump kudarca után Putyin veszi be a keleti nagyhatalmat: óriási áttörést hozhat az orosz elnök útja
Az út mindössze néhány nappal azután zajlik, hogy Donald Trump amerikai elnök befejezte saját pekingi államlátogatását
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








