2 °C Budapest
Croatian flag in the wind, above town Vela Luka, on island Korcula, Croatia. Selective focus.

Itt a horvátországi választások hivatalos eredménye: folynak a koalíciós tárgyalások

MTI
2024. április 29. 13:12

Nyilvánosságra hozta a horvát központi választási bizottság (DIP) hétfőn a parlamenti választások végleges eredményét. Zoran Milanovic horvát államfőnek legkésőbb május 19-ig kell összehívnia a parlament alakuló ülését.

A választásokat április 17-én tartották Horvátországban, ám szabálytalanságok miatt két szavazókörzetben meg kellett ismételni a voksolást az azt követő vasárnap, így a hivatalos eredményeket csak hétfőn közölhette a választási bizottság a fellebbezésekre vonatkozó határidők lejárta után.

A DIP által - százszázalékos feldolgozottság alapján - közzétett adatok szerint az eddig kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a diaszpóra három képviselőjével együtt 61, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította Igazság Folyói nevű koalíció pedig 42 mandátumot szerzett a 151 fős törvényhozásban. A harmadik legtöbb mandátum a vukovári Ivan Penava polgármester vezette jobboldali Haza Mozgalom pártnak jutott: ők 14 képviselői helyre tettek szert.

A végleges választási eredmények szerint átlépi még az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt a szintén jobboldali Híd párt 11 mandátummal, a fővárost vezető Képesek Vagyunk Rá! (Mozemo!) baloldali-zöld szövetség 10 mandátummal, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS) regionális párt, illetve a Független Északi Platform 2-2 mandátummal, valamint a Fokus/Köztársaság párt 1 mandátummal. A horvát parlamentben 8 mandátumot a nemzeti kisebbségeknek tartanak fenn.

A választási bizottság adatai szerint a szavazásra jogosultak 63,06 százaléka járult az urnák elé. Ennél többen, 72,85 százaléknyian csak 2000-ben járultak az urnák elé, 2015-ben pedig a mostanival lényegében megegyező arányban szavaztak. A parlament alakuló ülését az államfőnek kell összehívnia, keddtől számítva legkésőbb húsz napon belül. Egyelőre azonban sem a HDZ-nek, sem az SDP-nek nem sikerült összegyűjtenie a szükséges többséget.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A koalíciós tárgyalások már a választások után megkezdődtek. A Jutarnji List című napilap hétfőn azt írta: abból, amit a pártok eddig nyilatkoztak, az derült ki, hogy sehogy sem tudnak "zöldágra vergődni". A HDZ-t támogatják a kisebbségek, de a Haza Mozgalom nem akar koalícióra lépni a Független Szerb Demokrata Párttal (SDSS). Az SDP-nek - koalíciós partnereivel együtt - szintén nincs meg a többsége.

A nagyobb pártok megpróbálják fellazítani a kisebb pártok egységét, és megszerezni maguknak a képviselőket. A Haza Mozgalmat és a Híd pártot is hagyták már el megválasztott képviselők. Legrosszabb forgatókönyvként az új választások kiírását említik a szakértők.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 9. 20:58