14 °C Budapest

Tömegével hagyják el magyar melósok az országot: újabb ágazat került veszélybe

2016. szeptember 10. 17:01

Az egyik hazai édességgyártónál jártunk, ahol már nagyban készülnek a karácsonyi szezonra. Megnéztük, hogy készül a kakaós-rumos szaloncukor, a vezérigazgatóval pedig arról is beszélgettünk, hogy egészséges-e a csoki, és milyen alapanyagokkal kell vigyázni.

A keszthelyi LISSÉ Édességgyár Kft. idén június 10-én kezdte el az idei szaloncukorgyártást egy nagy élelmiszerláncnak. Körülbelül 250-270 tonna gyártását tervezik 2016-ban, ami akár még több is lehet, hiszen ez a piac az utolsó hónapokban gyorsul fel - mondta el a Pénzcentrumnak Faluhelyi Ferenc ügyvezető, miután megnéztük a gyártási folyamatot a Coop Rally-n.

Szaloncukorgyártás a keszthelyi LISSÉ Édességgyárban

Mindenkinek a zselés kell, de miért?

A szaloncukor kifejezetten magyar sajátosság, méghozzá nagyon népszerű:

évente 4000 tonna szaloncukrot vásárolnak a magyar fogyasztók, aminek a nagy része, körülbelül 70 százaléka zselés. Az ügyvezető szerint ez rossz beidegződés, egyelőre talán a kakaós-rumos változhat rúghat labdába a zseléssel szemben,

de még rengeteg finomság érhető el ezen a piacon, például:

  • marcipános;
  • asztalt szilvás;
  • aszalt sárgabarackos;
  • alkoholos-meggyes;
  • és pálinkás.

Ezek persze magasabb árkategóriájú termékek, de jelentős minőségbeli különbségek is vannak. Az édességgyár zselés helyett átállt a gumis szaloncukrok készítésére, illetve az idei évtől megszüntette a bevonós szaloncukrok gyártását, helyette csak valódi csokoládét használnak. Mindkét váltás egészségügyi megfontolásból történt, mivel ez egy jelentős új trend most az édesiparban.

Egészséges a csoki, ha így eszed

Az édességgyártásban az utóbbi években jellemző a minél egészségesebb alapanyagok felhasználása, amiben a transz-zsírsav-mennyiség csökkentése volt Magyarországon a legutóbbi nagy előrelépés: az Európai Unióban harmadikként - Ausztria és Dánia után - 2014-ben korlátozták a végső fogyasztónak szánt élelmiszerek transz-zsírsav-tartalmát, azóta a megengedett legnagyobb mennyiség az élelmiszer összes zsírtartalmának 2 százaléka.

Mi a transz-zsírsav?
A transz-zsírsavak főként az élelmiszerek feldolgozása során keletkeznek: az olajok hidrogénezésével megnövelik a termékek eltarthatóságát és ízstabilitását. Ezeket a hidrogénezett növényi olajokat főként a sütőipar, a cukrászat, valamint a csokoládé étbevonat készítői használják. Bár vannak előnyös tulajdonságai, nem szabad elfeledkezni a fogyasztó egészségére gyakorolt káros hatásokról: a kutatások a magas transz-zsírsavakat tartalmazó étrendet összefüggésbe hozták számos szívbetegséggel, cukorbetegséggel, az elhízással és több más megbetegedéssel. Épp ezért számos országban szabályozzák a maximálisan az élelmiszerbe kerülhető transz-zsírsav mennyiségét.

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hasonló forradalomra számíthatunk a pálmazsír-tartalommal kapcsoltban, bár Magyarországon ennek a veszélyeiről egyelőre nem igazán esik még szó.

Nagy mennyiségben ez is egy rendkívül káros zsírfajta, és hazánkban is rengeteg élelmiszerben megtalálható, főleg a fagylaltokban és a jégkrémekben, persze szó sincs arról, hogy ne fogyasszunk ilyesmit. "Ahogy a minőségi borból is jótékony hatású a mértékletes fogyasztás, a minőségi csokoládé esetében is pontosan ugyanez a helyzet.

Az Édességgyártók Szövetségének friss adatai szerint 52 százalék fölött van bevitt cukor mennyisége a magyar háztartásokban, ami magas szám, főleg ahhoz képest, hogy a csokoládék cukortartalma körülbelül 12 százalék, a cukros üdítőitaloké pedig 15 százalék

- mondta el a Pénzcentrumnak a vezérigazgató, aki szerint ebből is látszik, hogy fontos lenne a tudatosságra nevelés: meg kell tanítani a gyerekeknek egészen kicsi kortól, hogy két kocka csokit egyenek egy nap, nem többet, és lehetőleg fekete csokit.

Szaloncukrok friss csokoládémázban

Az édességgyártóknál is aggasztó a munkaerőhiány

Az édesipari cégeket érzékenyen érintik a világpiaci árváltozások, és az ezzel járó az alapanyag beszerzési nehézségek (cukor, kakaó, olajos magvak), ráadásul a legtöbb feldolgozóipari cég Magyarországon erősen küzd a munkaerő-hiánnyal: az édesipari szakemberek és betanított munkások száma folyamatosan csökken.

A munkaerőhiány az egyik legnagyobb forgalomkorlátozó tényező most a feldolgozóiparban, a LISSÉ helyzetét pedig a határ közelsége is nehezíti: mára rengeteg szakmunkás jár át Ausztriába, főleg Burgenlandba és Graz környékére dolgozni.

Faluhelyi Ferenc szerint a cég két éve küzd ezzel a problémával, és ő nagyon üdvözölnék a beígért járulékcsökkentést, de saját szakképzés indítását is tervezi a probléma orvoslására.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?