Május közepén máris találkozhatunk görögdinnyével a hazai boltokban, de mivel még nincs itthon szezonja, egyelőre a jóval magasabb árú import terméket vihetjük haza.
23 ezer forintért kelt el egy online antikvárium aukcióján Soros György: A pénz alkímiája c. műve - szúrta ki a Pénzcentrum. Érdemes tehát alaposabban is szétnézni a családi kiskönyvtárban, hiszen az állandó sajtóvisszhang miatt szép summát lehet most leakasztani, még egy szakadt példánnyal is.
Ahogy az az alábbi képernyőfelvételen is látható, 23 ezer forintért talált gazdára idén februárban az Antikvárium.hu aukcióján Soros György: "A pénz alkímiája - A piac gondolataiban olvasva" c., 1996-ban az Európa kiadónál megjelent könyvének antikvár példánya.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden Soros-mű tízezereket ér. "A pénz alkímiája" ugyan szintén méregdrága a Jófogáson, de az ismert apróhirdetési oldalon már párszáz forintért is akad antikvár írás a milliárdos üzletembertől. Itt "A lehetetlen megkísértése" c. művet például 600 forintért, "A nyílt társadalom" c. könyvét 1500 forintért, míg "Az amerikai hatalmi lufi" c. alkotást 1800 forintért kínálják - legalábbis egyelőre.
Érdemes tehát nyitott szemmel járni, vagy alaposabban is szétnézni az otthoni könyvespolcon, hiszen a folyamatos sorosozás miatt erőteljesen emelkedik a Soros-művek árfolyama. Mondjuk arra is kíváncsiak lennénk, mennyit érhet, egy a szerző által dedikált példány. Amúgy ebből a szempontból érdekesség, hogy korábbi sajtóértesülések szerint az elmúlt években egyre gyakrabban tűnnek fel hamis dedikációval ellátott könyvek a hazai antikváriumokban.
Hatalmas piaca van egyéb a használt könyveknek Magyarországon, azonban a Pénzcentrum korábbi körképe szerint a legtöbb darabért maximum pár száz forintot hajlandóak fizetni a viszonteladók. Mint írtuk, a használt könyvek felvásárlási ára több mindentől függ: a könyvek állapotától, de az is nagyon fontos, hogy mikori kiadásról van szó. A 15 évnél régebbi darabokat már szinte semmilyen antikváriumba nem veszik be; a fiatalabb és jobb állapotban lévő könyvekért pedig olyan 100-300 forintot adnak az felvásárlók.
Címlapkép: MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei