13 °C Budapest

Mellékesre hajtasz? Óvatosan, százezres is lehet a bírság

2016. március 9. 11:30

Közeledik a jó idő, ilyenkor pedig egyre több árussal találkozhatunk az utcákon vagy épp az aluljárókban. A fővárosban a legtöbben talán használt könyveket próbálnak eladni, ezért most annak jártunk utána, hogy ehhez milyen engedélyekre van szükség, és azt is megnéztük mekkora bírságot kaphat, aki jogtalanul árusít.


A jó idő beköszöntével rengeteg utcai árusba botlik az, aki a főváros utcáin jár kel. Sokan a használt könyvek eladásával próbálkoznak, aminek darabjáért általában pár száz forintot kérnek el, de persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen könyvről van szó. Bár azt gondolhatjuk, hogy ez nem szabályos, pedig

a könyvek közterületen való értékesítését a jogszabály lehetővé teszi.

Mennyit lehet ezzel keresni?

A használt könyvek felvásárlási ára több mindentől függ, leginkább persze a könyvek állapotától, de az is nagyon fontos, hogy mikori kiadásról van szó. A 15 évnél régebbi darabokat már szinte semmilyen antikváriumba nem veszik be. De a fiatalabb és jobb állapotban lévő könyvek olyan 100 - 300 forintért szerezhetőek be a tulajdonostól. Ha ezeket sikerül kicsit drágábban eladni, akkor egy-egy könyv értékesítésével pár száz forintot tehetünk zsebre.

Mi kell hozzá?

Ha mi is szeretnék túladni használt könyveinken, és erre éppen a közelünkben lévő forgalmas utcát találjuk a legalkalmasabbnak, akkor az árusítás helyszíne szerinti illetékes kereskedelmi hatóságot kell először felkeresnünk.

Az utcán, illetve az aluljáróban történő könyvértékesítés a kereskedelemről szóló törvény, illetve a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló Korm. rendeletben foglaltak alapján végezhető, mozgóbolt és mozgóárusítási működési engedély birtokában

- válaszolta megkeresésünkre Szivák Bernadett, Budapest Főváros Kormányhivatalának sajtófőnöke.

Akitől azt is megtudtuk, hogy Budapest esetében a fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területeknél pedig a fővárosi főjegyző állítja ki ezt az engedélyt.

A mozgóárusításnál az is fontos szabály, hogy valahol fel legyen tüntetve a vállalkozásunk neve és címe. Továbbá csak olyan termékeket árusíthatunk, ami a működési engedélyünkben is szerepel. Működési engedély nélkül persze nem kezdhetünk árusításba.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hogyan zajlik az ellenőrzés?

Budapesten belül minden kerületi jegyző külön kereskedelmi hatóságként végzi az utcai árusok ellenőrzését. Ha pedig valaki engedély nélkül árusít, akkor a jegyző az észlelt hiányosságoknak a megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra bezárhatja az "üzletet."

A közterületek használatának jogszerűségét járőrszolgálat keretében, illetve célzottan ellenőrizzük. Ellenőrzésekre tulajdonosi jelzésre, lakossági bejelentésre, illetve társhatóságok jelzései alapján is sor kerülhet.

- válaszolta megkeresésünkre a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) sajtószolgálata.

2015-ben összesen 1570 estben kellet jogosulatlan közterületi értékesítés miatt intézkednie a fővárosi rendészeti igazgatóságnak. Abban az estben pedig, ha valaki jogosulatlanul árusít és szabálysértést követ el, akkor a helyszínen akár 50 ezer forint helyszíni bírságot is kaphat. De ilyenkor az eljáró hatóság akár az eladni kívánt árut is elkobozhatja, és 100 ezer forintos (nem helyszínen fizetendő) szabálysértési bírságot is kiszabhat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem