A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...
Nemrég sokan vásároltak egy ismert webáruházban 5 999 forintért több százezer forint értékű számítógépet, ám a szóban forgó bolt, rendszerhibára hivatkozva, nem szállította le a termékeket. A hazai élelmiszerboltokban más a helyzet, bár hangsúlyozzák, hogy ilyen hiba alig fordul elő.
Nemrég bejárta a magyar sajtót a filléres laptopok ügye. Mi is foglalkoztunk azzal, hogy egy rendszerhibából adódóan, 5 990 forintért árulta az összes termékét egy netes áruház, így hihetetlen áron lehetett több százezres, sőt milliós értékű számítógépekhez is hozzájutni.
Mint később kiderült, az eset megfelelt annak a szabálynak, hogy ami az interneten túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az általában nem igaz. A BestByte webes áruház marketingigazgatója a 444.hu-nak elmondta, hogy 800 ügyfelet érintett a hiba, azaz ennyien vásároltak termékeket 5 999 forintért.
A hibára hivatkozva a cég nem teljesítette a megrendeléseket, ezen volt olyan ügyfél, aki a portál cikke szerint eléggé ki is akadt.
Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy mi történik, ha egy élelmiszerbolt rosszul tüntet fel egy árat akár az akciós újságban, akár a polcnál, és a kasszánál derül ki, hogy valójában drágább a termék.
- nyilatkozta lapunknak Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Aldinál is hasonló üzletpolitikát folytatnak, bár megjegyzik, hogy még nem volt alkalmuk élesben tesztelni a szabályokat.
- írták a Pénzcentrum kérdésére.
A Spar is hasonló rendszerről számolt be a Pénzcentrumnak. Feltett kérdéseinkre érkezett válaszaik alapján nem gyakori az ilyen eset, esetleg egyedi dolgozói figyelmetlenségből fordulhat elő, ám az ilyen jellegű panaszokat a helyszínen orvosolják, a terméket az olcsóbb áron adják el az ügyfélnek.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








