A közel-keleti konfliktus hatására drasztikusan megemelkedtek a műtrágyaárak.
A tegnapi határidőig az összes érintett, körülbelül 800 ezer, nem gázzal vagy távhővel fűtő család leadhatta igénylését a 12 ezer forint értékű támogatásra - írja a Népszava.
A tegnapi határidőig az összes érintett, körülbelül 800 ezer, nem gázzal vagy távhővel fűtő család leadhatta igénylését a 12 ezer forint értékű támogatásra - vélekedett a lapnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (Töosz) elnöke. A listákat becslése szerint a helyhatóságok a héten elküldhetik az illetékes Belügyminisztériumnak (BM). Így az érintettek november végéig hozzájuthatnak a jogosultsági papírhoz - vélte.
- véli Pogácsás Tibor, önkormányzati államtitkár, aki mindennek a közpénzigényét 10 milliárd forintra tette. A Népszava becslése szerint ez kb. 800 ezer 12 ezres támogatást fedez, ami a lap számításai szerint az összeg egy átlagos, 80 négyzetméteres ház téli tüzelőköltségeinek kevesebb mint 5 százalékát fedezik.
A lakosság egyébként tűzifát, szenet, palackos vagy tartályos pb-gázt, fűtőolajat vagy pellet/brikettet igényelhetett, amiből a Töosz elnök szerint 60 százaléknyian tűzifára, 35 százaléka szénre, a fennmaradó pedig a többire ment. A lap jelzi, hogy magán a terméken kívül az állam semminemű további támogatást nem nyújt a termék előkészítésére vagy kiszállítására. Schmidt Jenő nem lát esélyt arra, hogy a települések ezt saját költségen képesek lesznek elintézni. Így az egyetlen ésszerű lehetőségnek azt tartja, hogy az önkormányzatok leadják a helyi tüzépeknek a jogosultak listáját.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








