A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
Főleg használt cikkeket vettünk, a bútorok, műszaki cikkek vásárlása viszont csökkent decemberben. 2016 második félévében lelassult a bolti költekezés növekedési üteme - írja a Blokkk.com.
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2016. decemberében mindössze 2,8 százalékkal nőtt a bolti kiskereskedelmi forgalom. Ez bizony mindennél kisebb növekedési ütem, hiszen a 2016. évi átlag 4,5 százalék volt, a december ráadásul a harmadik legrosszabb hónapja volt az évnek, a havi forgalomemelkedést mérlegelve.
Az ok egyértelmű: a különféle iparcikkek forgalma, ami lefedi az ajándékok körét, mindössze 2 százalékkal bővült az előző év decemberéhez képest. Ez bizony nem sok, főleg annak tükrében, hogy az előző években 5 százalék körül mozgott a decemberi ajándékvásárlások növekedési üteme.
Lefelé csúszott itt majdnem minden
Figyelmeztető jel, hogy 2016 első felében még 5 százalék felett volt a bolti költekezés növekedési üteme, de ez második félévben 4 százalék alá csúszott (így ki is jön a 4,5 százalékos éves bővülési ütem). A 2014-2015-ös évek 5-6 százalék közötti növekedési ütemétől is már elmaradt 2016 bolti költekezésének bővülése. A korábbi években épült ki az online pénztárgép rendszer, ami azért alaposan megdobta a KSH tiszta - nyugtaadásos - forgalmat mérő mutatóit, a blokkk.com becslése szerint nagyjából harmadával (ez a befolyt adótöbbletből is levonható következtetés).
2016-ban a munkaerőhiány alaposan felhúzta a béreket, hiszen a nettó átlagkeresetek - ezt költjük el a boltban - közel 8 százalékkal nőttek. Ennek alapján nem kellett volna a kiskereskedelem növekedésének lassulnia. Feltehetően a nagy bérkülönbségek nem csekély szerepet játszanak a béremelkedésnél kisebb kiskereskedelmi növekedési ütemben, hiszen van olyan vásárló, aki alaposan be tudott vásárolni, és olyan is, aki nem. A tehetősebbek egy idő után már nem vesznek több, újabb fotelt, vagy éppen mosógépet, a szegényebbek pedig még csak gyűjtögetnek rá, ha van miből.
Befolyásolhatja a költekezést az is, hogy évközi adatok alapján azért a korábbiakhoz képest nekilendült a bevásárlóturizmus is, bár ennek súlya nem olyan nagy. Egyes jelek viszont arra utalnak, hogy a bolt helyett máshol is költekeznek a családok. Így például a háztartások összes fogyasztási célú kiadása is szépen gyarapodott, ráadásul megindult a lakással kapcsolatos költekezés emelkedése is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A decemberi, a postán kikézbesíthetetlen ajándéközön nem látszik a KSH adataiban, a kiskereskedelem webköltekezése a szokásos formáját hozta a maga 26 százalékos növekedési ütemével. Nem zárható ki, hogy sokan külföldi webáruházból vásároltak, ami nincs benne a magyar kiskereskedelmi statisztikában.
A használt cikk nőtt a legjobban
Kisebb szelete ugyan az élelmiszerköltekezésnek, de a különféle szakboltok - hús, zöldség, pékáru - forgalma 2016. utolsó három hónapjában nem nőtt az előző évhez képest, hanem 1-2 százalékot csökkent. Satnyának számít a ruházati cikkek 2,3 százalékos decemberi növekedése a 10 százalékos éves átlaghoz képest, különösen annak tükrében, hogy az egyik legnépszerűbb ajándékozási cikkről van szó.
A bútor, műszaki cikk árucsoport decemberi forgalma másfél százalékkal esett vissza, ami nagyobb meglepetésnek számít, hiszen az ezeket árusító boltokban azért kapkodni szoktak a vásárlók és az eladók egyaránt decemberben. Az egyes árucsoportokat nézve a használt cikkek vásárlása volt az, ahol a decemberi közel ötszázalékos növekedési ütem láttán zászlót lehetne bontani, de hát éves szinten azért még - csekély mértékben ugyan, de - lefelé billent a mérleg.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








