A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
A három évvel ezelőtti szintre tolta vissza a magyar autópiacot a koronavírus-járvány: majdnem darabra pontosan ugyanannyi autó állt forgalomba idén januárban, mint 2018 első hónapjában. A márkák toplistáját a Suzuki vezeti, ami tavaly januárhoz képest 354 százalékot tudott növekedni. A legnépszerűbb modellek között a két sláger-Suzuki közé egy Fiat férkőzött be.
A kilábalást illetően 2021-ben sem tört meg a tavalyi trend a magyarautópiacon: a Datahouse januárra vonatkozó jeletése szerint az első hónapban 8867 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami mindössze 27 darabbal kevesebb, mint 2018-ban volt (a lenti csárton azért sem látszik a 2021-es szám, mert gyakorlatilag ugyanott van,mint a sárgával jelölt 2018-as). Az már tavaly is látható volt, hogy az áprilisi és májusi teljes K.O. után a forgalomba helyezési volumen szép lassan visszakapaszkodott a 2018-as szint fölé: szeptemberben még a 2019-es számokat is sikerült felülmúlni, azóta pedig - egészen januárig - minden hónapban siekrült felülmúlni a 2018-as számokat.
A többi év adatait nézve azonban még mindig elég nagy a lemaradás: 2019 januárjához képest 8,7 százalékkal kevesebb személyautó állt forgalomba Magyarországon, tavaly januárhoz viszonyítva pedig 12,3 százalékos a lemaradás.
Autót vennél, de szűkös a keret? Nézz körül a Pénzcentrum autóhitel kalkulátorában!
Suzuki, Ford, Dacia a dobogón
A márkák forgalomba helyezési versenyét januárban a Suzuki nyerte 1473 forgalomba helyezéssel, ami 2020 első hónapjához képest
A második helyen a Ford áll, ami épphogy becsúszott 1000 fölé (1016 db.), a dobogó harmadik fokára pedig a Dacia léphetett fel 739 forgalomba helyezéssel, de a negyedik helyezett Fiat sem sokkal maradt le (701 db.).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Modellek tekintetébe nem jött össze a Suzuki első és második helye: a legkelendőbb januárban a Vitara volt 653 darabbal, a második helyre a Fiat 500-as ért oda 631 forgalomba helyezett modellel, így pedig a Suzuki SX4 S-Cross csak bronzérmes lett az 556 forgalomba állított autóval.
A nagycsaládos támogatással megvehető autók is előkelő helyen állnak a listán, a Ford Tourneoból 371 állt forgalomba januárban, amivel az ötödik, a Dacia Lodgy pedig a 10. helyre fért oda 161 darabbal.
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








