13 °C Budapest

A lottónyertes szomorú története: könnyen jött a gazdagság, ma szegénységben él

2017. augusztus 25. 14:35

Szinte mindenki ábrándozott már arról, mit tenne, ha megnyerné a lottóötöst: sokan azonnal felmondanának a munkahelyükön, új házat, új autót vennének, befizetnének egy Föld körüli útra. Viszont a lottónyeremény sokszor nem áldás. A hirtelen jött milliók miatt azonnal megváltozik az ember élete, sokan nem tudnak mit kezdeni a vagyonnal és a változással, és az egész addigi életük romba dől. Mutatunk öt olyan embert, akik utólag valószínűleg azt kívánják, bár soha ne ütötték volna meg a főnyereményt.

Kiderült, ki nyerte minden idők második legnagyobb amerikai lottónyereményét, a 757,8 millió dolláros (átszámítva 195 milliárd forint) Powerballt. Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a nyertes, az 53 éves, massachusettsi kórházi dolgozó Mavis L. Wanczyk. Elmondta, az első dolga a pénz felvétele után az lesz, hogy végre kipiheni magát, és hogy sokat álmodozott arról, hogy hamar nyugdíjba vonulhasson. A kórházat már felhívta, hogy felmondjon.

Fenekestül felfordul tehát az élete, de nem biztos, hogy mostantól minden sokkal jobb lesz, mint eddig volt. Sok lottónyertes ugyanis el is veszített mindent, miután kézhez kapta a milliókat: volt, aki gyorsan el is szórta a pénzt, másnak a házassága ment tönkre.

Lara és Roger Griffiths

Lara és Roger Griffiths 2005-ben nyert 2,76 millió dollárt az amerikai lottón. A nyereményből vettek egy egymillió dolláros házat és egy Porschét, utazgattak: jártak Dubajban, Monacóban és Mallorcán is. Csakhogy 2010-ben leégett a házuk, nem sokkal később pedig a férfi elhajtott a kocsival, miután a nő meggyanúsította, hogy viszonya van valakivel. Végül 14 évnyi házasság után elváltak.

Sharon Tirabassi

Sharon Tirabassi 2004-ben nyerte meg a kanadai lottó 10 millió (kanadai) dolláros főnyereményét. A gyermekeit egyedül nevelő, segélyen élő nő vett egy nagy házat, luxuskocsikat, designer ruhákat vásárolt magának, menő partikat adott, exotikus utakra fizetett be, e mellett segítette anyagilag a barátait és családját is. Alig tíz év alatt elverte minden pénzét: dolgozik, munkahelyére busszal jár és nincs saját lakása, bérli az ingatlant, amiben él. A gyerekei jövőjére viszont gondolt:  félretett valamennyi pénzt számukra, amihez 26 éves korukban férhetnek hozzá.

Evelyn Adams

1985-ben és 1986-ban is megnyerte a főnyereményt, összesen 5,4 millió dollárt. A nyereményből a családtagoknak és a barátainak is adott, a maradékot pedig eljátszotta. Állítólag Atlantic City kaszinóiban verte el a pénzt. Hogy most mi van vele, nem tudni. A 2000-es évek elején egy lakókocsi parkban élt.

Gerald Muswagon

1998-ban nyert tízmillió dollárt a lottón Kanadában. Szórta a pénzt rendesen: vett magának és a barátainak is néhány jó kocsit, vett egy házat, ami igazi partifészek lett: állandó buli, nők, drog, alkohol. Sajtóbeszámolók szerint volt olyan, hogy egy este nyolc, nagyképernyős tévét vásárolt a haverjainak. Befektetett egy fakitermeléssel foglalkozó cégbe, de az üzlet nem ment jól. Hamarosan egy barátja farmján találta magát, kemény fizikai munkát végzett.  Végül 2005-ben a szülei garázsában felkötötte magát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Americo Lopes

Ahogy Mavis L. Wanczyk, Americo Lopez is azonnal felmondott a munkahelyén, miután tudomást szerzett a nyereményről. Csakhogy ő nem hozta nyilvánosságra, mekkora szerencséje volt. Egy sürgős lábműtétre hivatkozva  lépett ki a munkahelyéről. A kollégáit sem értesítette a nyereményről, holott együtt játszották meg a számokat és közösen fizették a lottót. Miután világossá vált számukra, hogy Lopes nem a lábműtét, hanem az eltitkolt nyeremény miatt vált köddé, beperelték a férfit. A bíróság végül úgy ítélkezett, hogy Lopesnek ki kell fizetni a kollégáknak járó részt a 17 millió 434 ezer dolláros, adózott nyereményösszegből.

Magyar példa is akad

Magyarországon Andraschek László volt az első, aki névvel és arccal vállalta, hogy lottónyertes lett. A férfi 2013 márciusában nyert 638 millió forintot a Skandináv lottón. Megváltozott az életük: lakást, házat, nyaralót vásároltak, nyitottak egy kávézót is. Csakhogy az veszteséges volt, és idén márciusban bezárták, ahogy a férfi feleségének büféje is csődbe ment. Idén tavasszal azt nyilatkozták, új vállalkozást szeretnének beindítani.

Azért Andraschek László messze nem vesztett el mindent, márciusban azt nyilatkozva, hat darab ingatlanjuk van, amelyek havi 1 millió forint bevételt termelnek nekik, ebből élnek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm