26 °C Budapest
Gigantikus cigifogás Magyarországon: döbbenetes képsorokat közöltek a hatóságok, erre még ők sem számítottak

Gigantikus cigifogás Magyarországon: döbbenetes képsorokat közöltek a hatóságok, erre még ők sem számítottak

2025. december 17. 16:29

A Nemzeti Adó és Vámhivatal Nyugat dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Bevetési Igazgatóság közös akcióban számolt fel egy illegális elektromos cigaretta kereskedelmet. Az eljárás során összesen 7 663 darab tiltott eldobható e cigarettát foglaltak le, közel 30 millió forint értékben.

A zalai nyomozók Budapesten értek tetten négy embert, akik két autóból pakolták ki az illegális dohánytermékeket egy ingatlanba. A termékek külföldről származtak, magyar zárjeggyel és hivatalos termékismertetővel azonban nem rendelkeztek.

A lakásban tartott ellenőrzés során 1 064 darab elektromos cigarettát, 3,5 millió forint készpénzt és egy nagy értékű karórát találtak. Emellett kábítószergyanús növényi anyag is előkerült, ezért a pénzügyi nyomozók értesítették a rendőrséget.

A hatóságok két járműben további 2 601 darab ízesített gőzrudat foglaltak le. Az érintettek nem tudták igazolni a termékek eredetét. Az akció során szerzett információk alapján egy másik, az elkövetőkhöz köthető telephelyen újabb 3 998 darab eldobható elektromos cigarettát találtak.

A NAV szerint a költségvetésnek okozott kár megközelíti a 30 millió forintot. Az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás.

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 22. 10:32