A cseh korona és a lengyel zloty árfolyama az elmúlt négy évben alig változott az euróhoz képest.
Lehet, te is innen származó húst vettél: horrorüzemet záratott be a Nébih, undorító, amit az ellenőrök találtak
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy vadfeldolgozó létesítményben tartottak ellenőrzést. A szakemberek a vizsgálatok során fellelt élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő jogsértések okán az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették. Több mint 3 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból, valamint elrendelték azok hatósági zár alá vételét.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat tapasztaltak egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vadfeldolgozó üzemben tartott ellenőrzésen a Nébih ellenőrei. Az épület fémszerkezetének festése és a szellőzőnyílások burkolata egyes helyiségekben sérült volt, és korrózió mutatkozott rajta. Több – nem erre a célra szolgáló – helyiségben is csomagolóanyagokat tároltak, amit alátét nélkül helyeztek el a padozaton. Az egyik füstöltáru raktárban lomot, bútort, használaton kívüli hűtőgépet tároltak. Az egyik munkaasztalra a műanyag vágódeszka rozsdás asztalos szorítókkal volt felrögzítve, és az egyik helyiségben pedig szennyezett állapotú, nem élelmiszeripari felhasználásra szánt orrfűrészt találtak az ellenőrök.
A forróvizes eszközfertőtlenítők az üzem több helyiségében nem voltak vízzel feltöltve és az elektromos hálózathoz csatlakoztatva. Az egyik eszközfertőtlenítőn kisméretű szemetes volt elhelyezve. A berendezéseket az ellenőrzés időtartama alatt bekapcsolták, azonban néhánynál a hőmérséklet kijelző hibája miatt azok megfelelő működése nem volt ellenőrizhető. A higiénikus kézmosás feltételei számos helyiségben nem voltak biztosítottak. A kézmosók csaptelepei több helyen hiányoztak. Volt, ahol megnyitást követően a csapból rozsdás víz folyt, máshol pedig egyáltalán nem működött.
Az állati melléktermékek gyűjtésére és tárolására szolgáló helyiséget nem a rendeltetésének megfelelően használták, és nem rendelkeztek a gyűjtésükhöz előírt megfelelő edényzettel sem. Az üzemeltető a keletkezett állati melléktermékek jogszabályi előírások szerinti ártalmatlanításáról nem megfelelően gondoskodott, azok egy részét átmenetileg elföldelte az üzemmel szemközti területen, az ártalmatlanításról csak később kívánt intézkedni. Továbbá az üzem dolgozói közül senki nem rendelkezett érvényes munkaegészségügyi alkalmassági igazolással, ezért a hatóság megtiltotta az ellenőrzés idejében jelenlévő foglalkoztatottak munkavégzését.
Az ellenőrök a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették. A hatóság 27 tétel, 3 tonnát meghaladó mennyiségű nem nyomonkövethető, illetve dokumentált húsvizsgálat hiányában a jogszabályok által fogyasztásra alkalmatlannak minősülő élelmiszert azonnali hatállyal kivont a forgalomból. Továbbá megtiltotta azok forgalomba hozatalát és felhasználását, valamint elrendelte az élelmiszer-vállalkozási létesítményben 2025. 10. 06-át követően előállított, még megfelelő fogyaszthatósági vagy minőség megőrzési idővel rendelkező tételek forgalomból való visszahívását.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A létesítmény a működését a jogsértések megszüntetése után, ismételt hatósági ellenőrzést követően folytathatta. Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








