A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
Az élelmiszerárak emelkedése mögött egyre több rejtett költségtényező húzódik meg: a termelők és feldolgozók növekvő kiadásai mellett a hulladékgazdálkodási díjak újabb emelése is terheli a kiskereskedelmet. A beszállítók áremelési igényeit már nem tudják visszaverni az áruházak, így a drágulás végül a vásárlókon csattan – még azokon a termékeken is, amelyekre árrésstop vonatkozik. Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az inflációt nemcsak szabályozással, hanem a rendszer működésének átfogó újragondolásával lehetne érdemben mérsékelni.
Az élelmiszertermelők és -feldolgozók folyamatos költségnövekedése miatt a magyar kiskereskedelem sok esetben már nem képes visszaverni a beszállítók áremelési törekvéseit, ha azt akarja, hogy legyen termék a polcokon. Javarészt ennek tulajdonítható, hogy a hazai élelmiszerárak az árrésstop ellenére emelkednek. Erre tesz rá egy újabb lapáttal a hulladékgazdálkodási díjak (az úgynevezett EPR-díjak) múlt heti emelése - áll az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében.
Az élelmiszer szegmensben a mostani díjemelés leginkább az üveges csomagolású termékeket, valamint a növényi olajokat érinti, mivel az EPR-díjak emelése szelektált volt. Csakhogy a kormány szeptember közepén felhatalmazta az illetékes minisztert, hogy minden előzetes egyeztetetés nélkül bármikor módosíthassa ezeket a díjtételeket, így nem kizárhatók a további díjemelések, amelyekhez immár nem kell szakmai előkészítés, illetve egyeztetés, azaz lényegében indoklás sem.
A termékek csomagolását terhelő hulladékgazdálkodási díjak 2023-as drasztikus (sok csomagolóanyag esetében 7-10-szeres) emelése nagyban hozzájárult az utóbbi években az élelmiszereknél és más napi fogyasztási cikkeknél bekövetkező áremelkedésekhez. Ezt nemcsak a termelők, feldolgozók és kereskedők szakmai szervezetei támasztják alá nap mint nap, de a Gazdasági Versenyhivatal is hasonló megállapításra jutott a tej- és a tejtermékek, valamint a tojás árainak vizsgálatáról szóló jelentésében.
Jól érzékelteti a problémát az étolajnál most bekövetkező díjemelés
– mondott egy példát Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára. A legolcsóbb, az Árfigyelő szerint 700-750 forintos étolajoknál a 72 százalékos EPR-díj emelés 25-30 forint többletköltséget jelent. Mivel az EPR díj termékre vetített értéke része a beszerzési árnak, a költségnövekedés minden egyes potenciális beszállítónál bekövetkezik. Emiatt a kiskereskedelem nem lesz képes visszaverni a beszállítók ebből fakadó áremelési igényeit, így az emelés végül a vásárlókon csattan, hiába beszélünk árrésstopos termékről.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ne legyenek illúzióink, az élelmiszer infláció zöme ilyen apró tényezőkből áll össze
– tette hozzá Kozák Tamás. A múlt héten bejelentett hulladékgazdálkodási díj emelések például nem is annyira az élelmiszer termékeket, mint inkább a háztartási cikkeket érintik, de termeszétesen ezek árának emelkedése is megjelenik a KSH fogyasztói árindexében.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség mindezek miatt arra hívja fel a figyelmet, hogy az illetékesek óvakodjanak az EPR díjak drasztikus emelésétől, figyelmüket pedig fordítsák inkább a hulladékgazdálkodási koncessziós jog alapján működő MOHU hatékonyságának javítására. Emellett az OKSZ továbbra is azt szorgalmazza, hogy az infláció leszorítása érdekében a kormány a teljes élelmiszer vertikum bevonásával tekintse át az árakat meghatározó tényezőket, köztük azokat is, amelyekkel – akár akaratlanul is – saját maga okoz költségnövekedést a piaci szereplőknek, a termelőktől a kiskereskedőkig, nehéz helyzetbe hozva végső soron a vásárlókat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







