A Tisza-kormány új külpolitikai irányát jelezheti Orbán Anita találkozója a NATO-főtitkárral.
Itt a rendelet: új jelzések jönnek bizonyos magyar boltokban, erről mondenkinek tudnia kell
A kormány új rendelete szerint a drogériáknak is kötelező lesz feltüntetniük az árrésstopos termékekre vonatkozó tájékoztatást, akár boltban, akár online értékesítenek. A szabályozás megsértőit akár egymillió forintos bírság is sújthatja.
A kedd éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet, amely a drogériákat is kötelezi arra, hogy megjelöljék az árrésstoppal érintett termékeket. A Rogán Antal által aláírt szabályozás előírja, hogy a drogériák is alkalmazzák a boltokban már megszokott tájékoztató táblákat, illetve az árrésstopos termékek melletti jelzéseket.
A rendelet értelmében azoknak a kereskedőknek is tájékoztatniuk kell, akik kizárólag csomagküldéssel vagy online értékesítéssel foglalkoznak: az ő esetükben a honlap nyitóoldalán kell jól látható méretben elhelyezni a tájékoztatót, valamint az egyes termékek ára mellett is meg kell jeleníteni az árrésstopos jelzést.

A rendelkezés mindössze három paragrafusból áll, és május 19-én lép hatályba – addig kaptak időt az érintett kereskedők a felkészülésre. A szabályozás megsértése esetén akár egymillió forintos bírság is kiszabható.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








