5 °C Budapest
Pár pohárköszöntő borospohár

Elképesztő dolog derült ki a magyar rozé borokról: ennek most nagyon sokan örvendenek

2024. december 6. 20:26

A rozé borok egyedülálló módon ötvözik a kékszőlő gazdag zamatvilágát a fehérborok frissességével és üdeségével, piacilag pedig keresett szegmensét jelentik a magyar boroknak – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a XXV. Jubileumi Miklós-napi rozé borversenyen, pénteken.

Feldman Zsolt a Kunszentmiklóson tartott rendezvényen rávilágított a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának tavalyi felmérésére, amely szerint 2017-hez képest 5 százalékkal nőtt a hazai rozéfogyasztás, míg a vörösboré mérséklődött. A megkérdezettek 96 százaléka kifejezetten azt a gyümölcsösséget keresi a borban, amit a belföldön előállított rozé nyújt –  mind karakterben, mind üdeségben, mind frissességben.

Az elsőként rozét fogyasztók nagyobb valószínűséggel válnak borfogyasztóvá, mint az elsőként fehér- vagy vörösbort fogyasztók. Ezért az államtitkár szerint érdemes lehet az édesbor mellett ebben a borfajtában gondolkodni, ha a kezdő borfogyasztók belépő borkategóriájáról beszélünk - hangzott el az eseményen.

Feldman Zsolt eredeti ötletnek nevezte a borverseny azon koncepcióját, amely mindig Miklós-napon, a Miklós nevet magában foglaló településen zajlik és eleinte kizárólag csak Miklós keresztnevű borbírálók működtek közre. A Miklós-napi borverseny mára a legjelentősebb, rozékra fókuszáló hazai megmérettetés.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az első bor más élményekkel való összekapcsolása a Nemzeti Bormarketing Stratégiában is az első helyen szerepel, amit a fiatalok megszólítása követ. Stratégiai cél a bor eladások növelése, a magyar bor megfelelő pozícionálása, célcsoportok meghatározása és elérése, illetve a fenntarthatóság erősítése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Habár a hazai árutermelő szőlőültetvények többségét ma már fenntartható módon művelik a gazdálkodók, a fejlődéshez a termelőknek kiemelkedő lehetőséget jelenthet az új Agrár-környezetgazdálkodási támogatási programban (AKG) való részvétel. Egy hektár ültetvényre a kötelező alapvállalásaik után évente 892 eurónak megfelelő forintösszeget kaphatnak a szőlőtermelők, további szabadon választható környezetbarát gyakorlatok alkalmazása esetén ez a támogatási összeg még maximum 133 eurónak megfelelő forintösszeggel növelhető. A gazdálkodók támogatási kérelmeiket december 23-ig nyújthatják be.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?