Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2024. 41. hetéből.
Egy egész élet munkáját és elhivatottságát elismerő életműdíjjal gazdagodott Bock József, a villányi borvidék borásza, aki tudta, hogy a Jammertal-dűlőben fekvő, ősi családi birtok kivételesen értékes örökség. Bock József úttörő szerepet játszott a Villányi borvidék újjászületésében és egyike volt azoknak, akik az egész magyar borágazatot új alapokra helyezték. A Pénzcentrum egy interjúban kérdezte többek között arról, hogyan kezdődött karrierje, milyen kihívásokkal szembesült azóta, illetve hogyan látja a magyar borászat jelenét és jövőjét.
Pénzcentrum: Mielőtt a díjról beszélnénk, így augusztus végén magától adódik a kérdés: ha jól látom, már elkezdődött a szüret, de különleges kihívásokkal szembesülnek?
Bock József: A szüret idén különösen nagy kihívást jelent. Az időjárás két héttel hozta előre a szüret kezdetét, ami azt eredményezte, hogy minden eddiginél jobban kell figyelni a szőlők érettségét nap mint nap. Sokszor csak az elsődleges szőlőlevet lehet leengedni ahhoz, hogy megfelelő minőségű borokat készíthessünk. Ez különösen igaz a rozéra, amely idén várhatóan egy árnyalattal sötétebb lesz és a cukorfok miatt erősebb is, mint korábban és a termésünk mintegy ötven százalékát fogja kitenni. Nap mint nap mérjük a cukorfokot és a PH-t, és ennek alapján döntünk a szüretelésről. A logisztikát kicsit megkavarta az idei év, de szerencsére a gépi szüretelés gyorsabb, mint a kézi, így nem kell kapkodnunk, és pár napos tervezéssel tudjuk megoldani a feladatokat. Nagyon várjuk az esőt, ami sokat segítene.
Tapasztalt már ilyen évet korábban is, amikor hasonló kihívásokkal kellett szembenézniük?
Igen, hasonló volt a helyzet 2000-ben is, de az idei nyár különösen kiemelkedik a napsütéses órák számát tekintve, ami erősen befolyásolta a szőlők érését. Egyes fajták esetében a talajadottságok miatt kényszeréréssel is találkoztunk, és ahol nincs erősebb agyagos koncentráció, ott a szőlők érési folyamata eltérő lehet.
A piaci trendek hogyan befolyásolják a termelésüket?
Jelenleg a könnyű fehérborok a keresettek, ezért fontolóra kell vennünk, hogy a korábban preferált kékszőlő fajták helyett inkább fehérszőlőket telepítsünk. Bár Villány mindig is a vörösborairól volt híres, mi úgy gondoljuk, hogy fehérborok terén is kiemelkedő minőséget tudunk nyújtani. Ezek nem savdominánsak, hanem selymesebbek és úgymond behízelgőbbek. Már most is vannak fehérboraink, de egyelőre kisebb a kínálat.
Mit keresnek most a vásárlók és hogyan próbálják kielégíteni az igényeiket?
A különleges borokhoz csak nálunk, a pincészetben lehet hozzájutni, és csak limitált tételben. Azonban ahhoz, hogy egy borászat fennmaradjon, a mennyiséget nem szabad kizárni. A nagyobb boltokban, multiknál való jelenlét ezért kiemelten fontos, hiszen ha ott valaki leemeli a polcról a borunkat és ízlik nekik, akkor kíváncsiak lesznek, hogy mit nyújthat még az adott pincészet. Ezután jöhet a vendéglátás, ahol mi például szállást és éttermi szolgáltatásokat is kínálunk. Hozzá kell tennem, hogy a villányi régióban az elmúlt években rengeteget fejlődött ez utóbbi színvonala. A minőségi kiszolgálás mellett mindent megteszünk azért, hogy a látogatók teljes körű élményt kapjanak, amely túlmutat a borokon.
A Bock család lassan két évszázada, 1850 óta foglalkozik szőlővel Villányban és számos díjat, elismerést érdemelt ki azóta. Most júniusban Ön kapta a Magyar Bor Akadémia életműdíját – az indoklás szerint – azért a munkáért, amelyet a magyar borágazat újjáéledéséért és fejlődéséért, a magyar bor nemzetközi elismertségéért tett. Hogyan érezte magát, amikor megtudta, hogy megkapja ezt az elismerést?
Hihetetlen érzés volt, rengeteg telefonhívást kaptam és teljesen elérzékenyültem. A Magyar Bor Akadémia még 2019-ben találta ki ezt a díjat, és minden évben csak egy ember kapja meg. Én voltam a második, aki a Parlamentben vehette át ezt az elismerést. Számomra a borászat valahol művészet, és ez a díj a szakma csúcsának az elismerése, ami hatalmas hozzáadott értéket képvisel.
Visszatekintve az eddigi karrierjére, melyik pillanatot vagy eseményt tartja a legemlékezetesebbnek?
Az első emlékezetes pillanat 1981-ben volt, amikor az első borom aranyérmet nyert egy helyi, aztán a megyei, majd az országos borversenyen. Ez változtatta meg a hozzáállásomat a szőlőhöz és a borhoz, mondhatni ekkor váltam igazi borfogyasztóvá. Egy másik, emlékezetes mérföldkő, amikor 1987-ben lepalackoztam az első boromat, a harmadik pedig az 1991-92-es év, amikor a borászat miatt otthagytam a munkahelyemet, hogy ezentúl csak ennek szenteljem magam.
Mi motiválta Önt a borászat világában, hogy ilyen hosszú ideig kitartson és folyamatosan fejlődjön?
A siker volt számomra a legnagyobb motiváció. Emlékszem, már az 1980-as években sokat beszéltünk arról, hogy vinni kell a borászatot, de vártuk az áttörést. A 1990-es években viszont már a Sevilla világkiállításra szállítottunk bort, és közben éreztük, hogy valami fontos dolog történik, valami elindult. Az 1992-es évtől mondhatni fürödtünk a sikerben, de még ekkor is voltak olyanok körülöttem, akik nem értették, hogy a biztos iparból miért váltottam át a mezőgazdaságra.
JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Milyen nehézségekkel találkozott pályája során, és hogyan sikerült ezeket legyőzni?
Kijelenthetjük, hogy ez a piac mindig nagyon pörgött, de jó érzés, hogy mi folyamatosan bent tudtunk maradni a csúcs gasztronómiában. A 2008-as világválságot is csak 2011-12-ben éreztük meg igazán, de az átmenet olyan jól sikerült, hogy nem érzékeltük drasztikusan. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy az éttermek és a multik közötti árrés egyre nagyobb és nagyobb lett, ami kicsit sem vendégbarát. Ezt a kérdést az egész vendéglátásnak át kéne gondolnia, mert így nem fogynak a borok az éttermekben. Jelenleg az éttermek körülbelül ötszörös szorzóval dolgoznak, ami azt jelenti, hogy ha egy bor a borászatban kétezer forint, akkor az étteremben biztosan tízezer forint felett kínálják. A kívánatos a kettő-háromszoros szorzó lenne, ami egy jó szám ahhoz, hogy jó érzéssel lehessen a bort elfogyasztani. Egy másik problémát jelent a magyarországi zéró tolerancia. Én vallom, hogy a bor gasztronómiánk szerves része és ennek megfelelő helyen kellene kezelnünk.
A harmadik nagy nehézségnek az úgynevezett „design szerek” elterjedését tartom; itt azokra a divatos alkoholos italokra gondolok, amiket bárhol be lehet már szerezni dobozban, üvegben, palackban. Nem csoda, hogy visszaesett a hazai borfogyasztás: húsz éve még harminc liter körül volt, ma viszont már tizenöt liter alá esett.
Hogyan látja a magyar borászat jelenlegi helyzetét, és milyen jövőt jósol ennek az ágazatnak?
A magyar borászat komoly feladatok előtt áll. A legnagyobb problémát a már említett tényező jelenti, miszerint a borfogyasztás rendkívüli módon visszaesett. A borászatokra emellett rengeteg adminisztrációs teher nehezedik és a munkaerő is egyre nehezebben elérhető, különösen a COVID járvány óta. A minőségi munkát végzők aránya nagyon lecsökkent, egyre kisebb a választási lehetőség. Pedig a szőlőben nem lehet elkerülni a fizikai munkát; egy húsz százalékos lejtőn a gépi szüretelés már például lehetetlen. A hozzánk tartozó 120 hektárból csak körülbelül 50-70 hektáron tudok géppel szüretelni. A bor ára sem követi az inflációt az utóbbi öt évben, ezáltal a borászatok megélhetése lényegesen szűkebb keresztmetszetben oldható meg. Így, ami a jövőt illeti, fontos lenne, hogy a minőségi borok az eddigieknél jobban és hangsúlyosabban jelenjenek meg a piacon.
Nagyon gyorsan változnak a trendek és ez alól a borászatok sem kivételek. Milyen tervei vannak a jövőre nézve, hogyan tudnak „lépést tartani”?
Úgy látom, hogy a borászatoknak folyamatosan kell alkalmazkodnia az új kihívásokhoz és körülményekhez. Az egyik fontos irány szerintem a minél környezetbarátabb gazdálkodás, illetve a marketing szerepének az erősítése. Nekünk is vannak bio területeink, és most a 2025-ös gazdasági évet azzal kezdjük, hogy egy még nagyobb területet jelölünk ki, ahol ökogazdálkodást folytatunk majd. Erre egyfajta gazdasági kényszer miatt is szükség van. Az export-import területén is erősíteni szeretnénk, Kína például egy célterületünk. A fiam most lendületben van, jelenleg egy teljes címkeváltásban vagyunk, ami szintén egy fontos, folyamatosan fejlesztendő terület.
Milyen értékeket szeretne átadni a következő generációnak, akik a borászatban gondolkodnak?
Számomra a legfontosabb érték a precizitás és az elhivatottság. Fontos, hogy a következő generáció is megértse, hogy a borászat nem csak egy munka, hanem egy életmód és egy hivatás, ahol minden apró részlet számít. Csak szívós és kitartó munkával lehet kiemelkedő eredményeket elérni.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.