Megkezdődött a korai és középérésű kajszifajták szedése, és mostantól várhatóan július végéig elérhető lesz a hazai kajszi a boltokban, piacokon.
A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább - olvasható a cég közleményében. A névváltás, a Packeta csomagautomatái esetében az arculat fokozatos frissítésével is jár, amely a FoxPost megjelenéséhez igazodik, ezzel biztosítva az egységes márkamegjelenést és erősítve a vállalat piaci jelenlétét.
A Packeta és a FoxPost egyesülése után az új cég a FoxPost név megtartása mellett döntött, így a Packeta csomagautomatái fokozatosan eltűnnek majd. A vezérigazgatói tisztséget továbbra is Bengyel Ádám, a FoxPost társalapítója tölti be, aki az operatív működés mellett az integráció végrehajtásáért is felel.
Az ügy előzménye, hogy a FoxPost korábbi tulajdonosai, a Wallis Csoport és a Trueway, idén júniusban bejelentették, hogy eladják a FoxPostot. Majd augusztusban az új befektetők, a Packetát is tulajdonló CVC Capital Partners és az EMMA Capital Group a magyarországi Packeta és a FoxPost egyesítése mellett döntöttek. Az egyesülés révén a FoxPost Magyarország legnagyobb csomagátvételi pont hálózatává vált.
Az egyesülés eredményeként az év végére a FoxPost rendszerében mintegy 3100 csomagautomata, 1700 csomagátvételi pont és házhozszállítási szolgáltatás fog üzemelni. Így a FoxPost a kiscsomag-logisztikai szolgáltatások teljes palettáját nyújtja az ügyfeleinek. Idén a két márka együttesen várhatóan 22 millió csomagot kezel.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







