Az új üzletek nemcsak a nagyvárosokban, hanem az agglomerációs övezetekben és a kisebb településeken is megjelennek majd.
Az IKEA szeptemberben kezdődő új pénzügyi évében több mint 330 cikk árát csökkenti, átlagosan 18 százalékkal. A vállalat 2023 szeptembere óta kínálata 20 százalékának csökkentette az árát, annak érdekében, hogy még többek számára tegye elérhetővé a megfizethető lakberendezést szolgáló kínálatát és megoldásait.
„A tavaly indított új, alacsonyabb ár kezdeményezésnek köszönhetően a 2024-es pénzügyi évben az IKEA 9 százalékkal magasabb eladott darabszámot regisztrált Magyarországon a 2023-as pénzügyi évhez képest. Ez az eredmény jól mutatja a kezdeményezés vásárlói elégedettségre gyakorolt pozitív hatását" - mondta Münzner Tímea, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia országos értékesítési vezetője.
Az új, alacsonyabb árú termékek között szerepel a népszerű HEMNES kanapéágy, amely most 129 900 forintért vásárolható meg a korábbi 149 900 forintos ár helyett, valamint 20 százalékkal csökkentett áron lesz elérhető a szintén közkedvelt INGATORP étkezőasztal és számos további IKEA 365+ üveg ételtároló.
Főszerepben az alvás
A svéd bútorgyártó annak érdekében, hogy az alvás minél több ember számára örömforrás legyen, az elkövetkező időszakban a 330 darab új, alacsonyabb árú termék közel fele a teljesértékű alvást szolgálja. Az IKEA továbbá létrehozta egyedülálló kényelmi útmutatóját, amely a tökéletes matrac kiválasztásában segíti a vásárlókat. Az útmutató szeptembertől a cég weboldala mellett már az áruházakban is elérhető, ahol három egyszerű kérdés alapján személyre szabott matracválasztékot kínál az áruház látogatóinak.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







