Lerázták magukról az inflációt a magyarok kedvencei: jól jár, aki most betáraz belőlük?
Miközben a magyar infláció újra gyorsulni kezdett, az egyik legnagyobb bútorlánc kínálatában eközben több népszerű termék ára csökkent tavaly nyárhoz képest.
Miközben a magyar infláció újra gyorsulni kezdett, az egyik legnagyobb bútorlánc kínálatában eközben több népszerű termék ára csökkent tavaly nyárhoz képest.
A Mömax jelenlegi házhozszállítási díjszabása mellett bizonyos vásárlásoknál jobb lehet nem egy összegben fizetni.
A mai kvíz során kiderül, ki mekkora IKEA-szakértővé vált az évek során.
Az elkövetkező időszakban a 330 darab új, alacsonyabb árú termék közel fele a teljesértékű alvást szolgálja.
bútor
A KSH adatai szerint az elmúlt egy évben ülőgarnitúrákra, a konyhaszekrényekre, illetve az étkezőasztalokra sem hatott az infláció.
Ez az új funkció lehetővé teszi a vásárlók számára, hogy a Tesco áruházak parkolójában felállított átvételi pontokon is átvehessék az Ikea webshopjában megrendelt termékeket.
A karácsony közeledtével újra vetettünk egy pillantást az IKEA árváltozásaira, és most szerencsére kijelenthetjük, hogy az ünnepek közeledtével több bútordarab ára is csökkent.
A Pénzcentrum most annak járt utána, hogy hol, mennyiért tudjuk mással összeszereltetni bútorainkat. Azaz megéri-e fizetnünk azért, hogy nem nekünk kell szenvednünk a szereléssel.
A tölgyfa ára – amely talán a legjobb minőségű alapanyagnak számít – két év alatt több mint duplájára nőtt.
Egy ügyesebb hamisító akár 5-6 másolatot is tud csinálni egy antik bútorról, amivel egy kevésbé rutinos vagy óvatos régiségkereskedőt is könnyedén át tudnak vágni.
Idén márciushoz képest is több, kedvelt bútordarab ára is megdrágult az IKEA-ban, azonban szerencsére ezzel párhuzamosan soknak csökkent is az ára az elmúlt hónapokban.
Évente körülbelül 60 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik hazánkban, azonban a kiterjedten működő bútorhulladék-feldolgozó rendszer hiányában ennek a nagy része égetőkben végzi
Székely Csilla férje révén ismerkedett meg a Toroczkó magyar motívumaival, népi stílusjegyeivel, amikbe olyannyira beleszeretett, hogy ma már ilyen bútorokat tervez és készít.
A koronavírus járvány alatt számos változás lépett életbe, melyek hatására dinamikus fejlődés alakult ki a bútoráruházak piacán.
Magyar tiktokker buktatta le a svéd bútoráruházat: több termék is jelentősen drágább átszámolva az osztrák üzletekben, mint Magyarországon.
A konyhaszekrényért, étkezőasztalért például ma már több mint 25 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor. Az ülőgarnitúrát sem kímélte a drágulás.
Tovább drágultak az árak az IKEA-ban: 21 vizsgált termék közül semminek sem csökkent az ára, és mindössze 9 termék kerül ugyanannyiba, mint augusztusban.
A cég még év elején jelentett be "kisebb" áremelést, ehhez képest találtunk olyan terméket, ami a februári összesítésünk óta 44 százalékkal kerül többe.
Fontos változások jönnek az IKEA-nál, nem csak az üzletek nyitvatartési ideje fog csökkeni a jövőben.