Az idén ötvenéves Flórián Üzletközpont 1976. július 1-je óta áll Óbuda közepén, és bár akkor még Óbudai Centrum Áruházként nyílt meg,
Az Európai Bizottság két, géntechnológiával módosított kukoricafajta élelmiszerként és takarmányként való felhasználását engedélyezte - közölte kedden a brüsszeli testület.
A bizottság engedélyezési határozata azt teszi lehetővé, hogy ezeket a géntechnológiával módosított kukoricákat élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználás céljából importálják az unióba, ezek termesztését azonban továbbra is tiltja az EU-ban. A kukoricafajták átfogó és szigorú értékelési eljáráson mentek keresztül, amely biztosítja az emberi és állati egészség, valamint a környezet magas szintű védelmét - olvasható a bizottsági sajtóközleményben.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság az engedélyezést megelőzően kedvező tudományos értékelést adott ki, amelyben megállapította, hogy ezek a géntechnológiával módosított kukoricák ugyanolyan biztonságosak, mint hagyományos társaik. Az engedélyek 10 évig érvényesek, és minden, e géntechnológiával módosított növényekből előállított termékre az EU szigorú címkézési és nyomonkövethetőségi szabályai vonatkoznak.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







