A tárcavezető közölte, hogy a minősítést megkapott tankönyvekből és kiegészítő kiadványokból augusztus utolsó hetétől már rendelni is lehet.
Ezt már nehéz tagadni: itt a bizonyíték, Európa-bajnok élelmiszerárakkal találkoznak a magyar vásárlók
A háztartások végső fogyasztása elképesztő magasságban van, még a velünk körülbelül azonos fejlettségű gazdaságok sem költenek annyit élelmiszerre a bérük arányában, mint a magyarok.
Nálunk a legdrágább az élelmiszer az Európai Unióban, már ha a háztartások végső fogyasztásának árszintjét nézzük - ez derült ki az Eurostat legfrissebb adatsorából, melyet a Portfolio is szemlézett. A végső fogyasztás árszintje Magyarországon az uniós árszint 69,4 százalékát teszi ki - ugyanez az adat a miénkkel nagyjából hasonló gazdasági fejlettségű Lengyelországban 63,5 százalék, Romániában pedig 54,1.
Mivel a végső fogyasztás (AIC) tartalmaz olyan természetbeni fogyasztást, mint az oktatás és az egészségügy, aminek az árszintjét igen körülményes mérni, ezért érdemes a háztartások fogyasztási kiadásainak (HFCE) árszintjét is megnézni, amit a piaci áron vásárolt termékek és szolgáltatások alapján számolnak.
Ebben a magyar árszint az EU-átlag 76%-án áll, Lengyelországban 66%-os, Romániában 60%-os a mutató. Az AIC-on mért árszínvonalban nagyobb a régió lemaradása a fejlett országoktól, mint HFCE-árszintben. Ennek oka, hogy az oktatás és az egészségügy - amit csak az AIC tartalmaz - árszintje az átlagosnál jóval nagyobb mértékben marad el a fejlett országokétól. Ez egyébként a bérkülönbségek miatt van, ugyanis az állami szolgáltatások árszintjét piaci árak híján ebből becsüli a statisztika.
Különleges termékek érkeznek a Lidl, Tesco, Penny áruházaiba: ilyen akció csak egyszer van egy évben
Alig pár hét, és itt a sulikezdés. Ezt a boltok is tudják, úgyhogy nagyüzemben tolják az iskolakezdési akciókat.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







