Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója szerint a lánc hazai nyereségességének kulcsa a hatékonyság és a szigorú költségkontroll.
Négy év alatt majdnem a háromszorosára nőtt a kenyér ára Magyarországon, már az uniós átlagnál is drágább. Az agrárminiszter szerint azért ilyen mértékű a drágulás, mert nálunk volt a legolcsóbb az Európai Unióban.
Négy év alatt majdnem háromszorosára nőtt a kenyér ára Magyarországon, és már az uniós átlagot is meghaladja, a béremelések miatt pedig több pékség további emeléseket tervez – derült ki az RTL Híradójából.
Mint ismert, Nagy István agrárminiszter csütörtökön részt vett a Kormányinfón, ahol a háborúra, illetve az Unió Oroszország elleni szankcióira hivatkozva kijelentette, hogy mindenhol emelkedtek az árak.
Nem Magyarországon a legdrágább az élelmiszer. A drágulás volt Magyarországon drága. De azért volt drága, mert korábban nálunk volt a legolcsóbb
– fejtette ki Nagy István agrárminiszter, aki szerint még a magasabb energiaárakat fizetik a vevők. Arról beszélt, hogy mindent megtesz, ami rajta múlik. „53 forintba kerül az a gabona, ami egy kenyérben benne van. Az összes többi, az minden más. Ami a mi hatáskörünk, az az 53 forint” – bizonygatta.
Nem így látja a helyzetet Raskó György agrárközgazdász, aki az RTL Híradónak nyilatkozva kijelentette, azért az állam szépen keres minden kiló kenyéren. „Egy kiló kenyér árából a búza körülbelül 50-60 forint, az adó pedig 160-170 forint” – mondta, majd hozzátette, hogy
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
szerinte a kormány nem mondhat le adóbevételekről, amikor százmilliárdokkal nagyobb költségvetési hiányt vár a tervezettnél.
Ráadásul a kenyér ára tovább dagadhat a Csizmadia és Társai Kft. pékség ügyvezetője, Csizmadia Lajosné szerint. Elmondta, üzletükben a dolgozók többsége a szakmunkásoknak járó garantált bérminimumot kapja, amit 10 százalékkal emeltek tavaly december elsejével. Ezt próbálják kigazdálkodni, miközben az üzemanyagárak is emelkednek. „Az idén még nem emeltünk árat, mert úgy gondoltuk, hogy most még elbírunk ezzel az árral, de az elkövetkező időben biztosan fogunk” – közölte.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







