30 °C Budapest
Amsterdam, Netherlands-march 22, 2017: Letters spar on a facade in amsterdam

Újabb hadüzenetet kapott a Spar: súlyos árat fizethet az áruházlánc

2024. március 25. 17:01

Beperelné a magyar kormány a Spar-t arra válaszul, hogy hetekkel ezelőtt az osztrák boltlánc első embere kemény üzenetet küldött a hazai kabinetnek.

Pert fontolgat a magyar kormány a Spar ellen – értesült a Világgazdaság megbízható forrásokból. Eszerint tehát a kiskereskedelmi lánc nem ússza meg a hetekben kirobbant botrányt annyival, hogy kemény üzeneteket kapott a kabinet részéről, hamarosan konkrét lépések is történhetnek az ügyben.

A lap tudomása szerint a magyar kormány rágalmazás miatt helyezte kilátásba, hogy bíróság elé viszi a boltláncot. Minden bizonnyal nem a Spar Magyarországot, hanem az osztrák anyacéget, amelynek tulajdonosa, egyben vezérigazgatója szokatlanul éles és támadó nyilatkozatot tett március közepén a magyar kormányzatról. 

Ahogyan azt a Pénzcentrum is megírta, március közepén robbantotta a bombát Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója, aki egy interjúban elmondta, kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. Emellett a vállalat az Európai Bizottsághoz fordult, mert az EU-jogot sértőnek találja a kiskereskedelmi láncokra kivetett magyar különadót.

Ezután Lázár János nyíltan megfenyegette a Spart a Portfolio konferenciáján, a miniszter azt mondta: a boltlánc "meg fogja fizetni az árát annak, amit az elmúlt napokban tett!" Ismert, Hans Reisch, a Spar Austria vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy kénytelenek voltak átszervezni a magyarországi Spar működését és cégstruktúráját, hogy meg tudják védeni a céget a magyar kormány befolyásától. Emellett a vállalat az Európai Bizottsághoz fordult, mert az EU-jogot sértőnek találja a kiskereskedelmi láncokra kivetett magyar különadót. Korábban már a Nemzetgazdasági Minisztérium is kemény üzenetet küldött az üzletláncnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 12. 12:27