Míg sok vidéki fürdőben augusztus végével lezárult a nyári szezon, és életbe lépett az őszi nyitvatartás, addig Győr szabadstrandján meghosszabbították a szezont.
Színt vallott az ALDI a december 24-i zárva tartásról: nem állnak be a sorba, eddig lesznek nyitva
Az ALDI Magyarország 2008-as magyarországi piacra lépése óta a mindenkor hatályos jogszabályok, illetve fogyasztói igények alapján, munkatársai érdekeinek figyelembevételével hozza meg döntését üzleteinek nyitvatartásáról.
Az ALDI a fogyasztói és munkatársi igények lehető legszélesebb körének figyelembevételével alakítja működését. A vállalat évek óta tapasztalja a magyar vásárlók részéről az igényt arra, hogy áruházai nyitvatartása a legkülönbözőbb élethelyzetekhez, családi és fogyasztói rétegek elvárásaihoz is alkalmazkodjon. Az ALDI ezeknek az igényeknek megfelelve – a vonatkozó jogszabályok maximális betartásával – a korábbi évekhez hasonlóan idén december 24-én is, országosan egységesen 12 óráig nyitva tartja valamennyi áruházát. Ahogy az év többi napján, úgy december 24-én is friss áru érkezik az összes ALDI-üzletbe.
Az áruházlánc azokra is gondol, akik még szenteste napja előtt szeretnének minden szükséges friss élelmiszert, vagy ajándékot beszerezni, ezért december 22-én és 23-án meghosszabbítja nyitvatartását. Az ALDI magyarországi foglalkoztatottjainak 75%-a a korábbi évekhez hasonlóan idén december 24-én is pihenőnapját tölti, míg a 171 üzlet működését a munkatársak negyede biztosítja, akik a jogszabályoknak megfelelő túlórapótlékban részesülnek.
Az ALDI-áruházak év végi nyitvatartása:
- 2023. december 22–23.: valamennyi áruház a megszokottnál 1 órával tovább, de legfeljebb 22:00-ig tart nyitva
- 2023. december 24.: 07:00–12:00
- 2023. december 31.: 07:00–16:00
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







