Pénteken jelentették be, hogy 2026-ban három debreceni járatát is újraindítja a Wizz Air légitársaság.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának közleményében olvasható, hogy az elmúlt időszakban a különböző közösségi médiafelületeken számos valótlan információ jelent meg külföldi munkavállalókkal kapcsolatban - adta hírül a Haon. A híresztelések szerint az egyik debreceni lévő Tesco áruházból munkásszálló lenne és mögötte lévő üres területeken nagy számú munkavállaló fogadására alkalmas konténer-munkásszállás kialakítása történne meg. Az önkormányzat közleménye szerint ezen információ minden alapot nélkülöz.
Az érintett területen, mint ahogy a város más lakóterületein sem lehet munkásszállót építeni - írták. "Semmilyen szándék, kérelem erre vonatkozóan meg sem fogalmazódott. Aki ezt az információt megjelentette, azt egyetlen szándék vezette, hogy megtévessze a debreceni polgárokat" - idézi a közleményt a lap.
A debreceni önkormányzat sem most, sem a későbbiekben nem teszi lehetővé, hogy lakóterületeken, lakóházas övezetekben bárki új munkásszállót építsen. Minden ezzel ellentétes információ valótlanság. Kérjük, hogy az ezzel kapcsolatosan a közösségi médiában vagy bármely más médiafelületen megjelenő információt ennek megfelelően kezeljen mindenki
- írta honlapján a debreceni önkormányzat.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








