Eredménytelenül zárult a Pénzügyminisztérium egykori székházának árverése: egyetlen jelentkező sem tett ajánlatot a több mint 35 milliárd forintért kínált műemlék épületre.
A Lidl is beszállt a dinnyeháborúba: ezzel a trükkel előzné meg versenytársait a diszkontlánc
A mai naptól a Lidl Magyarország raktárai kizárólag magyar beszállítóktól érkező görögdinnyét vesznek át, amelyek hamarosan megérkeznek az áruházakba is. A piacvezető áruházláncnál ezzel kezdetét veszi a hazai görögdinnye szezon. A vállalat stratégiai törekvése, hogy támogassa a magyar görögdinnye piaci pozíciójának erősítését, ennek eredményeként tavaly több, mint 9200 tonnát értékesített a gyümölcsből belföldön, az exporttal együtt pedig közel 2,5 milliárd forinttal járult hozzá a termelők sikereihez. Az áruházlánc idén jelentős, csak az export esetében 100%-os növekedéssel számol.
A hazai termelők megkezdték a szabadföldi görögdinnye betakarítását, így a mai naptól már kizárólag magyar gyümölcsök érkeznek a Lidl Magyarország logisztikai központjaiba. A vásárlók elsőként a magvas görögdinnyéket találják meg az áruházakban, majd az érési folyamatoktól függően a magszegény és a sárga bélű görögdinnyék közül válogathatnak majd.
Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője kiemelte:
Már hosszú évekkel ezelőtt elköteleztük magunkat a magyar beszállítók támogatása és a hazai termékek népszerűsítése mellett. A görögdinnyék esetében sincs ez másként és évről-évre azon dolgozunk, hogy erősítsük a magyar görögdinnye piaci pozícióját itthon és a külpiacokon egyaránt. Tavaly már 9200 tonnát értékesíttettünk a gyümölcsből üzleteinkben, mindemellett beszállítóink exportáltak a régió országaiba is, főként Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba, így összesen mintegy 2,5 milliárd forint értékben vettek át magyar görögdinnyét a Lidl áruházak. Célunk, hogy idén még erősebben álljunk hazai partnereink mellett, ezért jelentős, az export esetében mintegy 100%-os növekedést tervezünk.
Azon túlmenően, hogy a hazai dinnyeszezonban a magvas, magszegény és sárgabélű dinnyék 100százalékban magyar termelőktől származnak, a vállalat törekvéseit jól mutatja az is, hogy az elmúlt 5 év során belföldön összesen 38 ezer tonnát értékesített a hazai dinnyéből, a külpiacokra pedig 26 ezer tonnányit juttattak el az áruházlánc közreműködésével a magyar beszállítók.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







