Eredménytelenül zárult a Pénzügyminisztérium egykori székházának árverése: egyetlen jelentkező sem tett ajánlatot a több mint 35 milliárd forintért kínált műemlék épületre.
Hamarosan az áruházakban a magyarok kedvenc nyári gyümölcse. A Tesco 4500 tonna magyar dinnyével készül a nyárra. Július első hetében a magos görög, második hetétől pedig a magszegény, sárgahúsú és mini hazai termelésű görögdinnyék is országszerte elérhetők lesznek
Átlagosan 10 kg/fő görögdinnyét fogyasztunk el a szezonban, sőt, ha forró a nyár, ennél is többet. Sárgadinnyéből még mindig kevesebbet (1,5-2 kg) eszünk, de ezt a fajtát is egyre többen szeretik. A hagyományos magos görögdinnye a legnépszerűbb a vásárlók között, de az ideális méretben már megoszlanak a vélemények: a Nemzeti Agrárkamara összesítése szerint ugyanis az óriás dinnyék egyre jobban kiszorulnak, és mind többen keresik a 4-6 kilós, vagy kisebb dinnyéket.
A szezonra a Tesco 4500 tonna hazai dinnyével készül, és július közepétől már csak magyar dinnye lesz az áruházaiban. Elsőként a magos görög, majd a magszegény, mini és a sárgahúsú érkezik a magyar termelőktől a polcokra. Hogy minden igényt kielégítsen, a Tesco a magos, magszegény, piros és sárgahúsú dinnyék mellett bébi dinnyével is készül a szezonra. A magyar vásárlók mellett a cseh és a szlovák Tesco vásárlók is élvezhetik a magyar dinnye finomságát, az áruházlánc ugyanis 4500 tonna hazai görögdinnyét exportál cseh és szlovák áruházaiba.
A mostani akciós ár az áruházlánc online boltjában 279 forint/kg, az eredeti 499 forint/kg helyett.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







