Külön hűtési díj, megugró italárak a kánikula miatt? Megnéztük, hogy valóban terjedő gyakorlatról vagy csak néhány kirívó esetről szólnak-e a hírek.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), az általa működtetett Budapesti Békéltető Testület (BBT) és a Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE). A cél a fogyasztói jogok hatékony érvényesítésének elősegítése, és a fogyasztóvédelmi referenseket foglalkoztató vállalkozások békéltető testületi eljárásban való együttműködési kötelezettségének biztosítása.
A BKIK által működtetett békéltető testület kiemelkedő eredményességgel működik: a tavalyi évben több mint 4 ezer ügyben hoztak döntést; a jogviták háromnegyede a fogyasztók és a vállalkozások számára egyaránt kedvezően, mindkét fél megelégedésére zárult. A gazdasági szereplők egyre nagyobb hányada ismeri a békéltető testület munkáját, és megbízik ajánlásaiban.
A békéltető testületekkel való kapcsolattartás a vállalkozások által foglalkoztatott fogyasztóvédelmi referensek egyik jogszabályi kötelezettsége. A nagyvállalatok számára 2014 óta kötelező a fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatása, amennyiben a foglalkoztatottak létszáma meghaladja a 250 főt, az éves árbevétel meghaladja az 50 millió eurót, illetve a közösségi (állami, önkormányzati) tulajdoni hányad 25 százalékos vagy azt meghaladó. A vállalkozásnak minden olyan megyében és a fővárosban is kötelező fogyasztóvédelmi referenst alkalmaznia, ahol kiskereskedelmi tevékenységet folytat, közszolgáltatási tevékenységet lát el, valamint ügyfélszolgálatot, vevőszolgálatot működtet.
A most kötött megállapodás értelmében a FORE és a BBT együttműködik majd többek között a békéltető testületi eljárásokkal kapcsolatban felmerült eljárásjogi kérdésekben, és az anyagi jogi szabályokat érintő jogértelmezés során.
Mivel 2024. január 1-jétől a békéltető testületi eljárásokra vonatkozó jogszabályi környezet módosul, a változások kapcsán az együttműködő felek képzéseket és konferenciákat is szerveznek majd, amelyek szintén a fogyasztóvédelmi referensek munkáját segítik. A továbbiakban a FORE és a BBT együttműködnek a vállalkozásokat érintő fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti jogszabálytervezetek véleményezésében is.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







