A Nemzetközi Valutaalap áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását.
Magyarországon az élelmiszer infláció 44,8 százalékos a legfrissebb hivatalos adatok szerint, ám vannak olyan termékek, melyeknek alig egy év alatt megduplázódott az áruk: ilyen például a kenyér és a sajt. De nem mindenhol ennyire rossz a helyzet: a Fókusz Olaszországban, Németországban, az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Mexikóban nézett szét, mekkora az élelmiszer-infláció, hogyan élnek ott a magyarok.
Németországban a spórolással nem igen kell foglalkozniuk a kint élő magyaroknak: a tej átszámítva 280-350 forint, a toastkenyérért 581, a tejfölért 269 forintnyi összegért juthatunk hozzá. A tehéntúró nagyon olcsó, mindössze 292 forint. A 10 darabos tojás sem drága, 386 forint, amennyi nálunk tavaly januárban volt. A legnagyobb meglepetést mégis a magyar Pick szalámi okozza: 2254 forint, míg nálunk 5000 forint közelében van ugyanakkora kiszerelésben.
Az olasz vásárlóknak az egy évvel ezelőttihez képest nem kell annyira mélyen a zsebükbe nyúlni: míg tavaly januárban 3,6 százalék volt az élelmiszer-infláció, addig decemberre a 13,3 százalékra nőtt.
Az Egyesült Királyságban az élelmiszer-infláció a múlt januári 4,4 százalékról 17 százalékra nőtt. 1 kiló fehér kenyér átszámítva 550 forint, a tojás darabja 84 forint. Az étolaj Skóciában 1210 forintba kerül, nálunk hatósági áras.
Az Egyesült Államokban tavaly januárban 6,7 százalékos volt az élelmiszer-infláció, és decemberre 10,4 százalékra nőtt. A kinti magyarok szerint a drágulás leginkább a tojás árán érzékelhető, ami 49 százalékkal kerül többe, darabja átszámítva 270 forint. A legolcsóbb tej litere 550 forint, a fehér toastkenyér kilója 770 forint.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







