Bár a figyelem az utóbbi időben főleg az államilag támogatott lakáshitelekre összpontosult, a háttérben nagyot mennek a személyi kölcsönök.
2021. január elseje óta kötelező valamilyen (bankkártyás fizetés vagy azonnali online átutalás vagy QR-kódos fizetés), digitális fizetési módot kínálni olyan üzletekben vagy vendéglátóhelyeken, ahol van online pénztárgép, de ez még mindig nagyon sok helyen nem történt meg - derült ki a Telex riportjából.
A lap több helyről is kapott visszajelzést arról, hogy több helyen hónapok óta tábla hirdeti: vagy nem elérhető a bankkártyás fizetés, vagy összeghatárhoz, mondjuk 500 vagy 1000 forintos vásárláshoz kötik - ez azonban természetesen szabálytalan, egyetlen forintot is engedélyezni kell bankkártyával fizetni.
A lapnak nyilatkozó egyik boltos azt mondta: a kártyás fizetésnek olyan díjai vannak, hogy a kiskereskedelemben egyszerűen nem éri meg 1000 forint alatt engedni a vásárlóknak, hogy használják. A tranzakciók után egyébként a helyeknek meghatározott százalékot kell befizetnie. Ennek összege a kondícióktól függ, de nagyjából 0,5 és 1,5 százalék között van. Más esetben előfordulhat az is, hogy tranzakciónként külön fix díj érvényes, vagy egy össegű havi díjat kell fizetnie a kereskedőnek.
Mint ismeretes, 2021. január 1-től kötelező az online pénztárgépet üzemeltető üzleteknek, vendéglátóhelyeknek, szolgáltatóknak készpénzmentes, vagyis digitális fizetési lehetőséget is kínálniuk a vásárlóknak. Ez azt jelenti, hogy a készpénzes fizetés mellett a három opció közül valamelyiket lehetővé kell tennie a helynek:
- bankkártyás fizetés,
- azonnali online átutalás,
- vagy QR-kódos fizetés.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








