Easter chocolate cracked open showing gooey filling.

Újabb részletek a Kinder-botrányról: ennyi szamonellás csoki landolt a kukában

2022. május 27. 09:52 1 perc

Összesen 3 ezer tonna édességet kellett visszahívnia a Ferreronak azóta, hogy áprilisban szalmonellát találtak benne - írja a 444. A cég franciaországi igazgatója most kért csak elnézést.

Több száz gyermek betegedett meg a szalmonellával fertőzött csokiktól szerte Európában, sokakat kórházban is kellett ápolni - mondta a Le Parisennek adott interjújában Nicolas Neykov. Hozzátette, hogy a húsvéti forgalmuk jelentősen visszaesett emiatt, a kár több tízmillió euró.

Neykov szerint üzemzavart történt, nem emberi mulasztás: egy vajtartály hibásodott meg, ez okozhatta, hogy valamilyen módon szalmonella kerülhetett az összetevők közé. ELmondta, hogy a hasonló esetek kiszűrésére a jövőben a belső ellenőrzések felét külső céggel végeztetik majd, reményeik szerint így jobban ki lehet majd szűrni. Kiderült az is, hogy bár a megbetegedések csak áprilisban voltak, magát a baktérium jelenlétét már december közepén felfedezték a belgiumi gyárban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29