Student hands holding snack bar at night e-learning

Nemvárt fordulat Európában: egyre többen kezdenek ilyen diétába

2022. május 15. 15:02

A magukat flexitáriánusnak vallók – akik elsősorban növényi eredetű táplálékokat fogyasztanak – csaknem tizede el tudja képzelni, hogy a közeljövőben vegán étrendre térjen át. Európában a vártnál is nagyobb ütemben növekszik a vegánok száma. 

Európában a vártnál is nagyobb ütemben növekszik a vegánok száma. A legnagyobb arányú fejlődés Németországban figyelhető meg, ahol az asztalukról az állati termékeket száműzők köre 2020 végén meghaladta a 2,6 milliót, míg 2016-ban csupán 1,3 millióan voltak. Az adatok szerint alig négy év alatt megduplázódott a vegán fogyasztók csoportja – derül ki a berlini központú Veganz élelmiszerhálózat közelmúltban publikált, 2600 fogyasztó megkérdezésével készült kutatásából.  

A válaszok arra is rávilágítanak, hogy az életmódot követő európaiak szinte pontosan harmada (33%) számos termék mellett – felvágottak, sajtok – a snackek, müzliszeletek terén is a jelenleginél több vegán változatot szeretne látni a boltok polcain. Ezek a visszajelzések rámutatnak, hogy melyek azok a területek, amelyek az élelmiszeripari vállalatok fejlesztési irányaiban kulcsfontosságúak lehetnek a következő években.

A várakozásokat meghaladó ütemben nyer teret Európában a vegánizmus, amelynek köszönhetően folyamatosan bővül a vegán élelmiszerek piaca is. Erre a trendre reagálva kezdett bele új termékcsaládja fejlesztésébe a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. Az újdonság iránt kifejezetten komoly érdeklődés tapasztalható a fiatal korosztály körében.

A vegán étrend megítélése jelentősen módosult az elmúlt néhány évben, és az elfogadottsága egyre nagyobb. Ma már egyértelműen a múlté, hogy valamiféle csodabogarakként tekintenek azokra, akik lemondanak az állati eredetű termék fogyasztásáról

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– mondta Mészáros Tamás a Cerbona ügyvezető igazgatója. A piacbővülés egyre komolyabb ütemét jelzi előre, hogy a kutatás szerint a magukat flexitáriánusnak vallók – akik elsősorban növényi eredetű táplálékokat fogyasztanak, ám alkalmanként azért húst is esznek – csaknem tizede el tudja képzelni, hogy a közeljövőben vegán étrendre térjen át.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 1. szerda
Tihamér, Annamária
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 30. 21:26