Bár a magyar gazdaság szerkezeti adottságai viszonylag erősek, a költségvetési fegyelem lazulása és a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika rontja az összképet.
A világ minden pontján érezhetőek az áremelések, így nem meglepő, hogy a luxusipart is elérte a drágulási hullám. Akár 20 százalékkal is drágulhatnak az ismertebb márkák termékei. De vajon meg tudják még fizetni az emberek?
A befektetők feszített izgalommal figyelik, hogy a luxusipar vásárlói hogyan reagálnak majd az áremelésre, tette fel a kérdést a Reuters. Az egyik legnagyobb cégcsoport, a francia LVMH pár napja jelentette be, hogy jelentősen drágulni fognak a termékeik, hiszen nagy mértékben megnövekedtek az előállítási és szállítási költségek. A cégcsoporthoz tartozó Louis Vuitton szóvivője szerint ez a drágulás a világ minden pontján érezhetővé fog válni és nem csak a bőráruk és a divatcikkek terén, de a parfümök esetében is.
Bár januárban még Bernard Arneult, az LVMH vezért azt nyilatkozta, hogy figyelembe fogják venni az inflációs környezetet és ésszerű keretek között fognak emelni. Mégis, egy, a luxuspiacot figyelő weboldal, a PurseBop szerint pedig ez az emelés nem is kicsi lesz, hiszen számításaik szerint 4 és 18 százalék között lesz. Persze felmerül a kérdés, hogy indokolt-e egy ilyen szintű áremelés, főleg közvetlenül azután, hogy kiderült, az LVMH rekordértékesítéssel és profittal zárta a 2021-es üzleti évet.
Nem a Louis Vuitton az egyetlen márka, ami kihasználva a koronavírus-járvány miatti megnövekedett vásárlási kedvet megemelte az árait, hiszen Kínában, ahol hatalmas a potenciális vásárlóréteg, A Kering csoporthoz tartozó Balenciaga például már megkezdte az áremelést, és a francia Hermes szóvivői is bejelentették a közelgő emelést. Így nem lenne meglepő, ha mások is beállnának a sorba.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







